A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Régészet, Ókortudomány - Csorba Csaba: Posta Béla kolozsvári régészeti iskolája és a „Dolgozatok”

a régészetre való nevelést illeti. Ugyan ő is elsősorban a tanárképzés körülményeit tartotta szem előtt, de éremtani, felirattani, pannóniai-dáciai kollégiumaival és állandó gyakorlattartásával elősegítette az eddigieknél jóval szélesebb körben az utánpótlás nevelését. . ."

57 Újat jelentett az is, hogy érdeklődő hallgatóit éppen folytatott ásatásaihoz meghívta.

58 Látható, hogy a fővárosi egyetem előadásai századunk első két évtizedében inkább művészettörténetiek és történetiek, mintsem régészettel foglalkozók. A magyar vonatkozások különösen háttérbe szorultak. A gyakorlati képzésben is csak lassú és kismértékű volt a javulás. A legdöntőbb azonban az, hogy csak egy korszakra, az ókorra, képezték a hallgatókat. így részben érthető, hogy az őskori, de főleg a népvándorlás- és honfoglaláskori kutatások miért hagytak annyi kívánnivalót maguk után. A fenti szemléletmódnak egyenes következménye az is, hogy a magyar középkor kutatására még csak nem is gondoltak. A Posta Béla-íéle módszer képviselte azt az utat, amely elvezethetett a régészet legújabb, Mócsy András által képviselt felfogásához: „A régészet a történelem egy sajátos módszerrel gyűjthető és vizsgálható forrásanyagát szolgáltatja. A történettudomány egysége azonban nem bontható fel a forrásanyagok természete szerint különálló, azokkal foglalkozó speciális tudományokra, mert akkor a történetiségre egyedül jogot formáló szintetikus tudomány ezek között nem kaphatna helyet. Ezért a régészet is csak akkor válik történettudománnyá, amikor a történeti értékelés olyan fokára jut el, amelyen a régészet sajátos módszereivel egyedül már nem boldogul. Mindaddig, amíg megmarad speciális régészeti problémái és régészeti forrásanyaga keretein belül, nem képes a történeti valóság igazi feltárására."'

1

* Posta Béla idején a kolozsvári múzeum nyitva állt bármikor a magukat továbbképezni akaró vidéki muzeológusok előtt. Hogy ez mit jelentett, Banner János professzor 1913. évi egy hónapos kolozsvári tanulmány útjához fűzött megjegyzéseiből kitűnik: „Több volt ez a (még négy nyáron megismételt) tanulmányút egy-egy tanfolyamnál. Nyitva volt előttem az egész könyvtár . . . a gyűjtemény. Mehettem leletmentésre. Láttam, hogyan készült az erről szóló jelentés. Megtanultam a leltározást. . . Útbaigazítást kaptam minden elképzelhető múzeumi munkára . . ."

(i0 Akkor is, mikor mint főfelügyelő, látogatta Posta a vidéki múzeumokat, nem a hivatalos, rideg ellenőrzés volt a célja, hanem a tanítás.*'

1 Jól látta, hogy a fővárosinál sokkal mostohább körülmények között dolgoznak a kisvárosi múzeumok munkatársai, minimális anyagi támogatással, nélkülözve még a legalapvetőbb szakkönyveket is - s az ennek ellenére elért eredményeik minden tiszteletet megérdemelnek.*'" A korszakot személyes élményei alapján is legközelebbről ismerő kutató, Banner János profeszor, szavaival foglalhatjuk össze a fentiek lényegét: Posta Béla nevelése volt Buday, Kovács és Roska. Posta „. . . iskolájába tartozott. . . minden magyar múzeum régésze, akiket már ez az iskola nevelt, nagyon jellemző módon az egész ország számára a kolozsvári intézetben és nem Buda51 Oroszlán 1966. 69. 58 Oroszlán 1964. 13. 59 Mócsy 1964. 1. 60 Banner 1966. 5. 61 Banner János professzor szíves szóbeli közlése. 62 Banner 1966. tanulmánya életközeibe hozza a vidéken dolgozott régészek küzdelmes életét századunk eleji időkben. (Lásd még Banner 1961. 47.) 126