A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

M. Nepper Ibolya: Megjegyzések a Körös csoport eszközkészletének vizsgálatához

denütt hasonló a Krecsmarik által megfigyeltekhez. Tudjuk, hogy sok a mállott állapotú és töredékes példány a telepeken. Mi indokolná a használat során tönkrement hálónehezékeknek a telepre való szállítását ? Ha a nehezékeket valóban használták volna dobóháló feszítésére az erős kopásnak feltétlenül nyomát kellene találnunk. Ez azt jelentené, hogy a használatban levő hálónehezéken vagy a már abból kivont példányokon a felületi keményre égett agyag le kellett volna kopjon s előbukkanna a belső rész fekete színe. Ha az átfúratlan példányokra gondolunk, amelyeket háncsba, bőrzacskóba burkoltak egyes kutatók szerint, felvetődik a kérdés, vajon miért díszítették az ilyen példányokat ? Hiszen az ujjbenyomással való tagolás nem sokat javított az égetésnél a tárgyak minőségén. Persze megvannak a gyengéi a tűzikutya elméletnek is. Igaz, hogy vannak ténylegesen csak ilyen funkcióban elképzelhető agyagtárgyak is. Ezeket az egyéb agyageszközöknél írtuk le. Viszont ha elfogadnánk Csalog elképzelését, hogy a kétségtelenül tűzhelyek közeléből előkerült nehezékek is tüzikutyák \ oltak, s az átfúrt példányokon az átfúrás tulajdonképpen a parázsban való könnyebb mozgatás céljából — bot segítségével — történt, akkor meg azt a kérdést nem tudjuk megválaszolni, hogy ezek az állandó tűzben használt darabok miért nem égtek át. Mint látjuk a kérdés bonyolult. Bizonyos, hogy a nehezékek nagy többsége nem lehetett hálónehezék, hiszen nehezen képzelhető el — az akkori halbőségnél nem is kell ezt igényelni — a Körös csoport népességénél a dobóhálóval való igen magas technikai felkészültséget követelő halászati mód, mely a nagy, mély és nyílt vizeknek a tipikus halfogási módja. A Kőrös csoport emberének bőven volt más lehetősége és eljárása a morotvák, kiöntések, álló vizek és félmocsarak gazdag halállományának halászasára. Az ún. hálónehezékekkel azért foglalkoztunk ilyen részletesen, mert ez a népesség életmódjára vonatkozó következtetések levonásával igen lényeges. 2.4. — Már Kutzián megállapította, hogy a pintaderák, vagy pecsétlők a kultúra jellemző agyagleletei közé tartoznak. Más neolitikus kultúrákban csak elvétve mutatkoznak, használatuk majd csak a bronzkor végén éledt fel újra.

50 Ovális vagy kerek lapból és az ebből kinyúló rövid nyélből állnak. Felületük enyhén homorú vagy domború. Ide vésték a mélyített mintát, amely legtöbbször halszálka minta volt, zeg-zugvonal, szegletes csigavonal, szabálytalan keresztvonalkázás vagy irdalás. Az általunk átnézett anyagban azonos számban voltak ovális illetve kerek és pajzs alakú lappal pecsétlők, de előfordult néhány szabálytalan téglalap alakú is. A közép-délamerikai indián törzseknél már a spanyolok feljegyezték azt a szokást, hogy arcuk és testük bőrét tetoválásszerűen a Körös csoport emlékanyagában talált pintaderákhoz hasonló bélyegzőkkel festették be. Banner nem tartja valószínűnek a pintaderáink ilyen használatát,

51 hiszen szerinte klimatikus tényezők miatt a Kőrös-népesség az év nagyobb részében valamilyen primitíven megoldott ruházatban kellett járjon. így a tetoválásszerű festések természetes funkciójukat vesztették volna. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyes kutatók a Kőrös kultúra pintaderáiban tulaj donjegyeket vélnek felismerni. Kutzián elvetette ezeket a lehetőségeket, csupán annyit állapított meg, hogy a pintaderák használata rituális-mágikus cselekedetekkel kapcsolatos. Megjegyzendő még az is, hogy a pecsételők mintái negatív minták. 2.5. — A kultúra agyageszközei között már Kutzián talált olyanokat, melyek nem gyakoriságukkal hanem érdekességükkel hívták fel a figyelmet. Ilyenek 50 Kutzián I. i. m. 51 Banner J. i. m. Dolgozatok 1937. 36. 88