A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Endre: Oláh Gábor levelei Gyökössy Endréhez

Legjobban mégis csak annak örülök, hogy nekigyürkőzve dolgozol. Hiába, aki írói pályáról álmodozik: annak írni kell, nem pedig bankrészvényeket gyár­tania. Bárcsak mind az öten megértenénk ezt a fehér, egyszerű igazságot. No most az Isten megáldjon! Debrecen, 1908. febr. 1. Hű társad: Oláh Gábor (A levél borítékja hiányzik.) 24 Kedves Bandi, itt van tizenöt vers a Bokréta számára; ki ne hagyjatok belőle semmiesetre sem, mert számításom szerint éppen 30 lapra vág a Singerék formájában és szedésével. Megvallom — nem szerénységből, hanem rideg igazságszeretetből —, hogy nem a legjobb verseimet küldöm; nem pedig azért, mert ennek az évnek a végén körül­belől magam adok ki megint egy kötetet, arra tartogatom a keményebbjét. Azért ha véletlenül olyan egy vagy két gyönge dalra bukkannátok köztök, ami eddigi híremre-nevemre volna ártalmas, mondjátok meg őszintén s hamarosan pótolom. De kettőnél többet nem. A korrektúrát pedig okvetlenül küldjétek el hozzám egy napra; másnap ott lesz. Magam szemének hiszek csak, senkinek másnak. Gyűjtőket bizony aligha toborzok, mert ehhez nem értettem soha, ezután meg bajosan tanulom meg. Azért elosztogatom az íveket; s úgy teszek, mint a pók: kifeszítve hálómat, megbúvók az öreg könyvtár szegletében és lesem-várom az áldozati legyeket. Madai Gyulának mondd meg, hogy ha van kedve és pénze: jöjjön velem és Csűrössel a nagy vakációra Parisba. 29 Ezt egészen komolyam izenem neki, mert komolyan megyünk, ha élünk. S szeretném, ha egy Bokrétabeli társam ott lenne velem. Bodor aligha jön, mert a nemtelennek nemi baja van s azt hiszem, ezért késlelteti az esküvőjét! Szegény Ilonka, ha tudná!. . . (De csak meg ne írjátok neki!) Bandi! március végén Dapsy Gizella 30 a Csokonai-Körben felolvas; Kardos Albert arra kér, hogy kerítsek neki hamarosan egy Dapsy-kötetet. Ügy rémlik, tenálad láttam ilyet ? ? ? Küldd el, ha istened van, meghálálom! Mit írtok ? Én munkában égek, különösen január óta. Elfoglaltatom egy vas magyar­ral az Eszaksarkot is ! 31 Gyulai Pálról közben írói arcképet festek. 32 Egy nagy magyar dráma is mozog bennem, már több kilenc hónaposnál is! El kell szül­nöm mihamar. Paristól valami különöst várok, mert Paris nemcsak az erkölcs­29 A tervezett párizsi kirándulást Oláh csakugyan megvalósította, de nem a levélben em­lített Madai Gyulával és Csűrös Ferenccel, (aki ekkor gimnáziumi tanár, később a város kultúr­tanácsnoka volt), hanem Baja Mihállyal és Bodorral. Erről szól Oláh egyik leghíresebb könyve, a Keletiek Nyugaton. Oláh írói termékenységére és a könyvkiadás gyorsaságára egyaránt jellemző, hogy 1908 július—augusztusában tartózkodtak Párizsban s az útirajz még azon év őszén megjelent. (L. még a 28. és 30. sz. levelet is.) 30 Dapsy Gizella költőnő (1885—1940). Később Nil álnéven írt. Itt az 1905-ben kiadott Versek с kötetéről van szó. 31 Oláh Gábor itt a „Korunk hőse" с költői elbeszélésére utal, melyet 1908 júniusában feje­zett be, s a Franklin Társulat adott ki 1909-ben. 32 Gyulai Pálról szóló esszéje az írói arcképek című, 1910-ben kiadott kötetében jelent meg Oláh Gábornak. 607

Next

/
Thumbnails
Contents