A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Béla: Ady körül – Ady nyomán a századforduló Debrecenében

Valamit mégis felejteni kéne. Sok édes asszonyiságot. A fiatalságot. Valamit . . . Jövőt vagy szerelmet, A halálát, a születését. . . Keserű fizetését. A Kár volt tükörbe nézni c. vers szerint pedig azért volt kár, mert a tükör a halált mutatja: A halál kedves valaki. A reménységet nem tetézi. . . Mégis kár volt még belenézni Kiváncsi szemmel. A Szomorú zsoltárok pedig istenes vers, „Ady-módra". Ide iktatjuk az egészet, mert igen jellemző: Uram Isten, ne rójj meg: Sokat sírtam miattad. Kicsi ember vagyok én, Te meg hatalmas Ur vagy. Uram Isten, erős vagy! Most kezdelek szeretni. Kérnék tőled valamit: Ne marassz, vagy ne küldj el. Zokon ne vedd, ha szólok, Ha tán méltatlan voltam: Te láttad, megadóztam Haragod nagy voltának. A lelkem lankadó szárny. Fejem hordója könnynek: Szívem fájó izom-bog. Fáradt nagy hús a testem. Halál-tapsra ha futtatsz: Meg-megrogyó inakkal Mehetnék már, ha hívnál. . . S mégis zokogva mennék. Nem bánom hát: akarj Te. Én nem mernék akarni, Nevetni sem tudok már, Szeretni sem szeretnék. 567