A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Béla: Ady körül – Ady nyomán a századforduló Debrecenében

telmesen puha, színes verset. Móricz Zsigmond novellájával csak fokozta a hatást, amit Ady Endre, a sokszor meg- és kitagadott fiatal költőóriás koronázott meg az ő sokak által nem értett és így meg sem becsülhetett szokatlan szépségű poémáival". (A cikkecske valószínűleg Sz. Szabó István írása, mert ő a Hírek rovatvezetője is.) Ugyancsak ez a szám tudósít arról, hogy a MIT 1909. nov. 27-i ülésén Debreczeni István 4. éves th.

127 ,,a Nyugatiak keleti (debreceni) útjával kapcsolatban mint aktuális témáról, a modern irodalomról tartott szabad előadást és felolvasást. A felolvasás nagy vitát provokált". Valószínű, hogy az előadás hiányos kidolgozottsága okozta, hogy csak az 1910. jan. 20-i összevont számban jelent meg.

128 A jó felkészültségről, gondos munkáról tanúskodó írás találóan rögzíti a modern irodalom megítélésében a század eleje óta végbement változást. E tekintetben jelentősége Nagy Béla 1897-i cikkével vetekedik. Bevezetésében ugyan „divat"-nak mondja a témáról való írást: „A modern irodalomról vitatkozik ma mindenki, kezdve a poétikát tanuló hatodik gimnazistán, a poétikát csináló professzorokig," és vannak, akik magasztalják, bár nem értik, s akik lehurrogják, bár nem olvassák. Tagadhatatlan viszont — írja —, ,,hogy (a modernek) sok új tárgyat hoztak be a költészetbe, a régieket is új világításba helyezték, és bennük rejtett motívumokat fedeztek fel". Ezek közt azonban sok az elriasztó: „Korai vénség, erőszakos öregítés, kiégett szív, — enerváltság — a halál, s aztán újra meg újra örökké érzékiség, a züllés különböző változataiban és környezetben. Beteges költészet ez" ... A nyugatos és modern esztétikának azt a felfogását, hogy a tárgy nem számít, elutasítja, s nem fogadja el, hogy „A kritikus csak azt vizsgálhatja, hogy érdekes-e, amit elmondtak, hogy irodalom-e, ahogy elmondják". Szemükre veti az új íróknak érthetetlenségüket, s ezt gőgjükkel meg „symbolizmusuk"-kal magyarázza. „Egyéni érzelmeket symbólumokban fejeznek ki, képekbe burkolnak, felcifráznak számtalan jelzővel, a verseket túltömik képekkel, s innen van, hogy nehezen emészthető, érthetetlen lesz." Azok nézetét sem fogadja el, akik a modern lírát gondolati értékeivel védik. „Az okosság nem lesz lírai érték" — idézi Lukács György Gellért Oszkár verseire írt bírálatából. Helyesen sejti meg viszont, hogy ezek a költők „szocialisták", vagyis felismeri az új költészet társadalmi jelentőségét, de hibául rója fel, hogy az új költők érthetetlensége ellentmond szocializmusuknak: „Ezek a modern írók mind szocialisták, és mégis éppen azt veszik semmibe, akiken a szocializmus segíteni akar, a népet. A népet magát és a nyelvét." Pedig a nép nyelvén is lehet szépet, nagyot alkotni, mondja Arany és Petőfi példájára hivatkozva. Elismeri viszont, hogy szükség volt az újításra, „mert az irodalom idestova nem állott egyébből, mint Aranyékon s Petőfiéken való rágódásból" s az új irány „megcsinálói új tárgyakat hoztak a költészetbe, új hangot, új színt". Fellépésük harcot idézett elő, s ez is jó: „Ma az irodalomtörténet nevezetes korszakát éljük." Adyt látja az új irány vezérének, a példának, aki „az utána jövőknek bátorságot adott." Ezek csinálják a jövendő irodalmát. „Ma túlzásba megy ez az irány, de minden újítás sorsa ez. Ez volt a nyelvújításé és ez a szocializmusé". Sokan csak a túlzók után ítélnek. Pedig ezek kihullnak az idő rostáján, de megmarad „a jó, a tiszta, az értékes". így születik meg „a jövő magyar irodalom". Ez adja meg az új irány jelentőségét. 127 Később temesvári lelkész. Jelenleg nyugalomban él Berettyóújfaluban. 1968-ban jelent meg Arany János hétköznapjai с könyve (Gondolat, Bp.). 128 49—52. 564