A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Béla: Ady körül – Ady nyomán a századforduló Debrecenében

3. kép. Ady a Debreceni Reggeli Újság szerkesztőségében, 1898 elfedni".

5

» Két nap múlva pedig A piros bugyelláris-ról elmélkedve leszögezi a műfaj elavultságát.„Igazságot, életet a népszínműbe. . . kiált fel, s ezzel tömören, kereken kimondja esztétikai felfogását: igazságot, életet az irodalomba. Ennek a felfogásnak a jegyében írja meg legbátrabb, legélesebb debreceni színi bírálatát Bérezik Árpád miniszteri tanácsos Himfy dalai с művéről,

00 mintha a darabot a Paraszt-tragédiában írottak illusztrálására használná föl. A cikk valószínűleg ezért nem jelenhetett meg lapjában, a kormánypárti Debreceni Hírlapban, s került a DFL-ba, ahol a szerző még mindig főmunkatárs. Legelső sorban az élettől idegen, távoli témaválasztást kifogásolja, mint amely Bérezik társadalmi helyzetéből, méltóságos úri mivoltából következett; olyan kort kellett az írónak találnia, mondja, „mely az ő disztingvált, előkelő egyéniségével harmonizál; mely korban sem szocializmus nem volt, sem a házasság nem volt közel a csődhöz". Felhozza, hogy a darab nyelve is olyan, hogy „így nem beszéltek soha, s írni sem írtak egy idő óta". „A mi korunk tagadhatatlanul egy forrongó, átmeneti korszak", s a színpadnak a kor problémáinak a megoldását kell szolgálnia. A legjobbak ezt meg is teszik"... a színpad ma már az Ibsenek, Sudermann-ok s a Hauptmann-ok katedrája, honnan átható, harsogó hangon szól egy eljövő jobb kor isteni jóslata". — Szemére veti a szerzőnek azt is, amiért pedig sokan dicsérik darabját, hogy „a nemzeti irányt követi." „Az irodalomban nincs jogcíme annak, ami csupán nemzeti — általános emberi vonások nélkül. Az örök emberi hassa át a nemzeti irány produktumait". Példaként Goethe Tassóját hozza fel, s ellentétül megemlíti „a zseniális kezdő", Thury Zoltán Katonákját. 59 Debreczeni Hírlap. 1899. jan. 4. AEI. 52—54. 60 XLI. 6. 77—79. 548