A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

É. Kiss Sándor: Hajdúhadház helynevei II. Külsőségi elnevezések

A régi szilajpásztor-élet emlékei ma már jóformán csak a nevekben élnek: Disznó-ösvény, Ménes-kút, Ménesakol-hát, Csordás-hegy. Sokkal inkább és hamarabb változnak a személynévből, családnévből lett helynevek, bár ezek közt is vannak az időnek tartósan ellenállók, főként azok, amelyeknek a hosszú birtoklás, használat vagy ottlakás alapján sikerült gyöke­ret verniök. A Borok, Erős-hegy, Geci- hegy Geci-lapos, Néma-hegy, Pálinkás-hegy, Zsíros-la­pos, Pallag 1835. évi térképe szerint már akkor, de bizonyára korábban is élő nevek voltak, s ma is azok. Nevüket abban az időben kapták, amikor még Pallag összefüggő legelő volt Bököny aljától egészen Apafájáig. A nevezett hegyeken és laposokban ilyen nevű pásztorok tanyája volt — szilajpásztorkodás lévén még akkor — sok esetben télen és nyáron is. Tartósan szállásuk volt a fent nevezett hegy és lapos, mert abban az időben a pásztorkodás egy-egy családon belül nem­zedékről-nemzedékre szálló foglalkozás volt. A helynévvé: birtok- tanya- dűlő nevévé vált család- és személynevek igen változékonyak. Megváltozik a birtokos, megváltozik a tanya neve. így lett a Nagy Janka tanyából Hajdú-tanya, a Kövesdi-tanyából előbb Kövér-tanya, majd Botos-tanya, a Dancsi Gergely-tanyából Jenő Józsi tanyája. A dűlő névadója rendszerint valamely tekintélyes gazda, vagy valami miatt jeles ember. Ha nála még jelesebb lesz valaki, róla nevezik el a dűlőt. így lett a pallagi Magyar isfüárc-dűlőből Bohó-dűlő, mert különcségei miatt Bohó Szabó Miklós lett a híresebb ember. A Csiha-dűlőből Kerékgyártó-dűlő lett, amikor az ott levő tanyát az előbbitől az utóbbi vette meg. így vagyunk az erdőcsőszházakkal is. Mindig arról nevezik el, aki éppen benne lakik: a volt Bácsi csőszház ma Major csőszház, s a Breckó csőszház annak előtte Petróczki csőszház volt. Ha a családról, személyről elnevezett táj alakzat tájékozódási vagy más szem­pontból is jelentős, a név is meggyökeresedik és tartós lesz, pl. Szegedi-folyás, Csonka-rét, Péter-kert, Fényes. Egyik-másik személynévből lett dűlőnév igen szívósnak bizonyult. A Viden a Menyhárt-dűlő neve több mint 200 éves, és ma is viruló név. Tartósak az olyan dűlőnevek is, amelyeket a benne levő valamely nevezetes természeti képződ­ményről vagy eseményről neveznek el. Nyerges-dűlő, Komlós-dűlő, Bogárzó-dűlő, Rucás-dűlő, Savósgútalja-dűlő. » 509

Next

/
Thumbnails
Contents