A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

É. Kiss Sándor: Hajdúhadház helynevei II. Külsőségi elnevezések

sz.-ban szláv és német nevek is szolgáltak helynevekül. Hahót, Rátót, német nemzetség, Arnót, Bertót, Majtény német személynevekből lett falunévvé, Galánta, Pankota, Visonta, Szoboszló, Veszprém szláv személynevek voltak. A XII. sz-ban bibliai nevek is kezdenek helynevekké lenni: Abrány, Iván, Fülöp, Jak, Menyhért, Sámson, stb. A XIII. századdal ez a helynévadási mód megszűnik, s e századtól kezdve a név a d kicsinyítőképzős és az i kicsinyítőképzős alakja válik helynévvé: Korpád, Kövesd, Abád, Bogárd, Mihályi, Udvari, stb. Kertész Manó kutatván, mi lehet az oka, hogy a földet is a személy, a nemzetség- vagy törzs nevével nevezik, arra a következtetésre jut: „az azonos név embernek és földnek lélekben való tökéletes azonosítását jelenti." Az azonosítás az oksági kapcsolat szerint igazodó logikus gondolkozás számára alig felfogható; ám az etnológusok gazdag megfigyelései és tanításai szerint a primitív népek prelogikus lelki működésében a legtermészetesebb és a legmagától-értetődőbb dolog a világon. Ez a szokás tehát a prelogikus ősi állapotokra utal. Kertész Manó a totemisztikus társadalomból is hoz példát erre a névadásra. Moór Elemér ezt a névadást nomád névadásnak nevezi és úgy magyarázza, hogy olyan korban keletkezett, amikor még csak a személyeket lehetett felkeresni, nem pedig a személy állandó lakóhelyét. Hogy ez a névadás a XIII. századdal nem szűnt meg, hanem ma is élő és szemünk előtt lejátszódó folyamat, arra csak Hadházról számtalan példát tudok felhozni. A hadházi Nagyerdő egy része a Sillye nevet viseli, benne van ugyanis a város egykori ilyen nevű hadnagyának a sírja. A Biró, Csohány, Felmán, Fényes, Forrai, Botos, Rós és Veszprémy családok mind birtokos családok voltak Hadházon, s birtokukat is ugyanezen a néven nevezték akkor is, amikor övék volt, és azóta is, hogy a parasztoké lett és ma-már tsz-birtok. A Biró Lászlór szőlőbirtokos szárkuti szőlőskertjének Biró a neve. 'A Bíróban kaptam csereszőlőt' — mondta nekem Juhász László. 'A Béke Tsz a Csohányban, az Űj Barázda TSz a i?ósban adta ki a tagok háztáji földjét'. 'A Botosban ma a Vidi Rákóczi Tsz gazdálkodik 'A Veszprémyben meg a Felmánban kevés eső járt.' 'Az agrárproletárok annak idején a Forraiból kaptak földet.' Ezekből a mondatokból világos, hogy Biró, Botos, Csohány, Veszprémy, Forrai, Felmán (Feldmann) itt birtokot jelentenek, még pedig a nevet viselő családok birtokát. S hogy ez így van,nemcsak a hadházi és vidi nép tanúja, hanem a családok ma élő tagjai is. Debrecenben a Rikli család nagyhegyesi birtokát is Riklinek hívja a nép, s a nagyhegyesiek a Rikliben gazdálkodnak. A geszteréídi Reviczki és a hajdúsámsoni Gerébi szintén családnévből lett határnevek. A fenti példákból azt hihetnők, hogy csak a nagy- és középbirtokot nevezte a nép a gazda változatlan családnevével. A harmincas években a Hajdúböszörményi Újságban a következő apróhirdetést olvastam: „Bekénére véggel két köblös föld eladó." Ez a fogalmazás a böszörményi és mondhatom minden hajdúsági embernek természetes, mert Bekéné itt a Bekéné földje. „A földem északi végével Sőrés Istvánra dül." Világos az is, hogy Sőrés István ebben az esetben a Sórés István földje. Ilyen és efféle mondatokat mindennap hallunk, és ez mind természetes a hadházi és a Hajdú megyei paraszt fülének. Hogy kétszáz évvel ezelőtt nem volt idegen a hadházi fülnek, ha a birtokot a birtokos nevének nominativusával jelölték, hadd idézzek okleveles példákat. 1725-ben Kis Szabó Jánost a hatházi territóriumon a tanácstól vett egy darab földet. „Annak a földnek pedig szomszédi négy felől ezek: úgy mint Napkeletről 506