A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

É. Kiss Sándor: Hajdúhadház helynevei II. Külsőségi elnevezések

nak a már leírt részét jelenti, amely ma szántó, de a letelepedés után egyideig legelő is lehetett. Azokban a jegyzőkönyvekben, amelyekre Poór János hivatkozik, szállásföldekről és nem belső telkekről van szó. (Lásd: Poór János: a hajdúvárosok gazdasági és társadalmi helyzete 1607—1720. A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. sz. 57. lap 88. jegyzet.) Ide a Szállásokra indulván a gazdák, rendszerint egy kenyeret és hozzávaló „főzeléket" pakoltak a tarisznyába vagy ládába. A főzelék itt nem zöldség, hanem főzni való: szalonna, száraztészta, kása, később „kolompír" is, só, paprika, hagyma. Természetesen ott volt a vasfazék és a kés, kanál és a gyújtókészség, a masina: acél, kova, tapló, majd a gyufa. (Egy ideig a gyufát is masinának nevezték.) Nem maradhatott el a vizesedény sem. Ha szekérrel mentek a esobán, ha gyalogosan, a korsó. Ujabban már a zománcos vizesbádog (kanna) a vizesedény. Akkor jöttek haza, ha dolgukat elvégezték, és azután szombaton, hogy tisztálkodjanak, és újra tarisznyát pakoljanak. A szállásföldek adás-vételi iratai számos olyan család nevét őrizték meg, amelyek azóta kihaltak, vagy jobb esetben elköltöztek, s emlékezetüket a porosodó papirokon kívül Hadházon más már nem igen őrizte. Ma már Hadházon az Ádám, Asztalos, Bagosi, Bajdó, Bajzáth, Balku, Benke Nagy, Bordás, Borok, Csóka, Csőregh, Darnai, Erdélyi, Gőczi, Kaskötő, Kristény, Pál-Kovács, Sillye, Szécsi, Szenté, Takaró, Tapló, Tormás, Várkonyi, egykori szállásbirtokosok nevei ma már ismeretlenek. A szállás, szállásföld elnevezés a letelepüléstől kedzve egészen a tagosításig (1892) általános volt. Az 1783-as katonai térkép is mint Szállásokat jelöli meg a Téglási úttól a Vidiföldig terjedő hatalmas területet. Amikor a tagosítás után az 1945-ig meglevő tanyavilág kiépült, a szállás elnevezés lassanként elmaradt, s helyette a tanya és föld megjelölés lett az általános: Éger házi-tanya, Tatár-tanya, Nagy Bálint tanyája, Bodnár-föld, Sőrés-föld, stb. A szállás elnevezés csak néhány elszigetelt esetben érte meg a mai napot, legjobb egészségben a Juhász-szállás, a város volt birtoka. A Szállásokon legeltetés is folyt, elsősorban őszi és téli legelőre hajtották ide a jószágot, ezért a betakarítást meghatározott időben el kellett kezdeni és be is végezni. . . . „még a héten csak az apróbb szállásbeli, a jövő héten a vásár multával pedig a nagyobb tagba levő tengeri törés fog kezdődni."

130 A tagosítás után ez is megszűnt, s a birtokosokat a gazdálkodásban hatósági intézkedések tovább nem szabályozzák. Szamár-hegy. Jeles hegy a Ligeten. Régen kopár, szélhordásos homokdomb; kb. 40 éve erdő. Szamár-szél (-szil) -t -re. A Csere délnyugati, Boda felé eső sarkának neve. Az 1767-es határperben is szerepel. „A Nyelves út a Szamár Szélnél ágazik el."

13 Ma már inkább Szamárhegynek mondják ezt is. Szar-hegy. A Nyugati-laposon a Cigánysátoron kívül levő hegy ma már feledésbe merülő neve. Amikor még a Sátorban (cigánytelepen) árnyékszék nem volt, erre a hegyre jártak a cigányok „félrevaló dolgukra". Innen a név. Szárkút dűlő. Fő dűlőút a Cégény úttal párhuzamosan. A Böszörményi kövesútból indul és a Fehértai útba torkollik. Szárkút-dűlő v. Szárkút. Az út két oldalán levő dűlőföldek. 1770-ből ismerős a reá vonatkozó legrégibb írásos adat. Azóta hivatalos okmányokban is állandóan szerepel. „Monoki János 1770. május 29-i vallomásából: „A fatens szemeivel 130 Tjkv. 1844. szept. 29. 131 H.—B. pere 1767. 488