A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

É. Kiss Sándor: Hajdúhadház helynevei II. Külsőségi elnevezések

kert- és belsőségek arányában szétosztották. Akinek kevés földje volt, kevés erdőt kapott, akinek sok, sokat, akinek semmi, semmit. Az erdő ezután is közös kezelésben maradt, s a kitermelt fából a birtokosok erdőbirtokuk arányában részesültek. A tsz-ek megalakulása óta az erdőgazdálkodás és az erdőbirtoklás rendje megváltozott. Badár-Nagy Gábor tanyája. Cégény, Urges. Nagygulya-kút. Poroszlón, a nagy gulyanyomáson levő kút. Hároméves és annál idősebb he verőmarhák nyája volt a nagy gulya, és ez Hadházon mindig nagyszámú volt, különösképpen az előző századokban. Nagy Imre tanyája. A múlt század második felében jeles tanya a Fekete-föl­dön a Nagy-Nyergesben. Nagy Janka, majd Hajdú József tanyája néven lett később ismerős. Nagy Lajos tanyája. Pallag, Péter-dülő. Azelőtt Hadházi Péter tanyája. Barna-Nagy Lajos tanyája. Pallag, Szajha-dülő. Nagy-kút. Az elmúlt századok nevezetes kútja volt a Cégény út félen a Pap­rétnél. Ma már csak az öregek emlékeznek rá. Tagosítás után elpusztult. Addig is Fekete-földre és Vidre járók itató- és ivóhelye. Nagy-Nyerges -be. Az ilyen nevű hegy környékén elterülő földek. Nagy-Nyerges dűlő. A Cégény útból északra kiágazó és a Nagy-Nyergesnek tartó járódülő a Juhász-szállás keleti oldalán. Nagy-Nyerges-dűlő. A dűlőút keleti oldalán levő dűlőföld. Nagy-Nyerges-halom, vagy Nagy-Nyerges hegy v. Nagy -Nyerges -í, -en. Jeles emelkedés a Feketeföldön a Juhász-szállás észak-keleti sarkán. Mesterséges alkotásnak tűnik. Régi nevezet. Tanácsi iratokban is állandóan előfordul. .. . ,a Várkonyi András-féle földet a Nagy Nyerges mellett Kis Szabó János megveszi." 84 Un. kunhalom, amely talán vigyázóhely vagy temető lehetett. Nagy-rét. Poroszló része. A Ponyvás csapszéktől Pallagig nyúlt még a múlt század közepén is. Azóta jórészt kiszáradt. +Nagy-szőlőskert v. Nagy-kert. A Vénkert másik neve. Régi okmányok em­lítik. „A Nagy Szőlős Kert árkában egy holt gyermeket találtak. A gyermek idét­len volt." 85 „A Nagy Kertben egy nyilas szőlőnek a haszna" 8 " Ez a név akkor keletkezett, amikor már több szőlőskert is volt Hadházon, s közöttük ez a leg­nagyobb. Ez a név elhalt, a Vénkert nevezet maradt meg. Nagy-tanya. A legnagyobb tanya Viden. Lásd Forrai! Azért is Nagytanya a neve, mert birtokosának Reichmann Vilmosnak, illetve Forrai Ernőnek a birtok déli szélén volt egy kisebb tanyája is, az ún. Kistanya, amelyet a húszas évek elején lebontottak. Nagy-tanya dűlő. A Dorogi kövesútból vezet a Nagytanyába. Lásd Telefonos dűlő! Nagy-tormás. Csak hivatalos iratokban és térképeken szereplő név. Ma Tor­másnak mondják. A Csere és a Böszörményi erdő közt levő dűlőnyi szántóföld neve. Nagy-Vid. A volt hadházi Vidi föld északi fele. Ez a rész általában földbir­tokosoké volt. Nánási út. A Böszörményből Nánásra vezető régi országút, amely Hadház vidi praediumát átvágja, majd határút Hadház és Nánás közt. Hivatalos iratok­ban is gyakran szerepel. 84 Tjkv. 1725. 85 P. I. 1807. febr. 18. és 86 Tjkv. 1833. júl. 7. 470

Next

/
Thumbnails
Contents