A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Cs. Tábori Hajnalka: A Déri Múzeum népies üvegfestményei

azonban a képek eredetére fényt deríthetünk. A közreadott és felsolrolt képek kivétel nélkül vallásos tárgyúak. Egy részük, — mint pl. a DGY. 1142. és a DGY. 1143. számú képek — egyházi eredetű, egy XVIII. századi görög katolikus templomból származnak, más részük — a többség — a paraszti lakószoba dísze volt.

:i A Déri Múzeumba került népies üvegfestmények az országnak egymástól nagyon távol eső helyeiről származnak, a lelőhelyeket térképünkön tüntetjük fel (1. kép). A gyűjtők lejegyzései rendkívül szűkszavúak.

4 Nem nevezik meg a korábbi tulajdonosokat, sem azt, hogy hogyan jutottak a tárgyakhoz. Néhány általános érvényű megjegyzést tesznek csupán, pl.: „Hazánk vidéki lakossága gyakran ilyen képekkel ékesítette szobáit", vagy „ilyen képek a vidéki katolikus lakosság szobáit díszítették, olykor-olykor, jó vásár után a gazda is hozott ilyen vásárfiát szeretett hitvesének."

5 Ez utóbbi megjegyzés — bár szintén általános érvényű—, két lényeges szempontra utal. Először is arra, hogy az üvegfestmény természetszerűen a katolikus lakosság körében volt népszerű. Másrészt: terjesztésüknek egyik alkalma a vásár volt. Ez a két dolog megkönnyíti a képek eredetének lokalizálását, ill. eredetét. A Baranya megyei Személyben gyűjtött képekről a gyűjtő megjegyzése alapján tudjuk, hogy egy horvát gazda házából származnak. Ezekben az esetekben és a „tót szentképek" -nek nevezett képekkel kapcsolatban biztos a tulajdonos nemzetisége. Valószínű, hogy gyűjteményünk képei azoknak az üvegfestő műhelyeknek a termékei, amelyek közvetlen szomszédainknál működtek. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy napjainkban is az üvegfestmény elterjedési területe két oldalt, karéjban fogja körül a magyar nyelvterületet. Előfordulása szomszédainknál általános, vagy legalábbis gyakori, míg nálunk aránylag ritkán találkozunk vele.

6 A régi gyűjtők jegyzetei szűkszavúságuk ellenére is elárulják, hogy inkább szlovák, román, horvát és nem magyar családok tulajdonában voltak a képek. A DGY. 1994. leltári számú „magyar szentkép" megjegyzése sem mond ellent a fenti megállapításnak, hiszen valamely szent tiszteletét sokszor átvették egymástól az egymás mellett élő, azonos vallású, de különböző nemzetiségű közösségek.

7 A vásárban vagy házalótól a magyar paraszt vagy parasztasszony is szívesen megvásárolta az ilyen képeket, különösen ha szomszédainál hasonlókat látott. Az a tény, hogy a magyar nyelvterületen az üvegfestmény előfordulása igen szórványos — a későbbi gyűjtések darabjai Erdélyből származnak — azt bizonyítja, hogy használatuk a magyar ajkú lakosság körében nem volt általános, tulajdonképpen csak szórványnak tekinthető. Valószínűnek látszik, hogy a pozsonyi kenthal" Museum. Klny. Die Kunst in der Rumenischen Volksrepublik (15 (1958) 13. uö: Hinterglasmalerei und Holzschnitte in der rumänischen Volkskunst) A nagyszebeni Brukenthal Múzeum azonos című kiállítása katalógusának bevezetője); nálunk Csatkai említett munkáján kívül: M. AratóAlbecker: Hinterglas-Bilder in der Schomodei, Deutsche Forschungen in Ungarn VI. (1941) 1. füzet, 47—56. 3 Vajkai Aurél: Élet a cserszegtomaji házban Ethn. LIX. (1948) 57. 4 A legtöbb esetben semmilyen megjegyzést sem találunk arról, hogy hogyan jutottak a tulajdonosok a képekhez, sőt a tulajdonosok nevét, vallását sem említik. 5 A gyűjtő megjegyzéseinek szó szerinti idézete az eredeti tárgyleíró cédulákról. Kiemelés a szerzőtől. Az üvegfestmények ajándék funkciójáról szólva tudnunk kell, hogy az üvegfestmények létrejöttének és elterjedésének egyik összetevője az ajándékozás volt. Egyes XVII. századi német kolostorban és patrícius központban terjedt el az a szokás, hogy korabeli festők üvegre átmásolt vallásos tárgyú képeit adták ajándékba. 6 A Néprajzi Múzeum 1966. évi tárgygyűjtésében K. Csilléri Klára bemutat két darab Fogaras megyében gyűjtött üvegfestményt. Az egyikben Sárkányölő Szt. György, a másikon Illés szekerének jelenete látható. NÉ. XLIX. (1967) 293—295. 7 Szabadfalvy József: A gazdasági év vége és az őszi pásztorünnepek. Műveltség és Hagyomány (Debrecen, 1964) 19—64 1. 400