A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Sápi Lajos: Faragott kapuk Debrecenben

Sápi Lajos Faragott kapuk Debrecenben A falvak, városok utcáinak, tereinek megjelenését, városképi jellegét általában a közelben fellelhető és rendelkezésre álló építési anyag felhasználási módja határozza meg. Ott ahol a kő a fő építési anyag a település külső képét, a kialakult építési formát az hosszú időre meghatározza, mindennapi fogalommal élve, állandósítja. Az alföldi településeinknél, ahol tartósabb építőanyag nem állt rendelkezésre, a falvak és városok külső megjelenésüket évszázadokra visszamenőleg nem tudták megtartani. Minden pusztító külső behatásra kisebb-nagyobb változáson mentek keresztül. Az időnként ismétlődő tűzvész, vagy ellenséges támadás néha teljes városrészeket pusztított el, sőt igen sokszor megsemmisítette az egész települést, mint azt a régi Debrecen környéki elpusztult helységeknél látjuk. Legtöbbnek ma már csak a neve maradt fenn egyes határrészek elnevezésében. Az üszkös romokon új életre kelő alföldi község, vagy város egyes létesítményei általában már nem tartották meg az évtizedeken, sőt sokszor évszázadokon keresztül kialakult régi építési formát, jelleget — mintahogy ezt az 1802ben leégett gótikus debreceni Szent András templomnál is tapasztaltuk —, hanem az újjáépítés során a kornak és új szemléletnek megfelelő jellegű létesítmények épültek fel. Az újjáépítés, vagy egy nagyobb mérvű helyreállítás már törvényszerűen az új építési elemek megjelenését eredményezte. Ez természetes jelenség, mivel a munkát végző kőműves vagy ácsmester — szakítva a múlt hagyományával —, általában csak a működése idejében szokásos építési formát, stílust alkalmazta, ami a legritkább esetben sem volt 60—70 évnél nagyobb időtávlatú. Ez a gyakorlati időtávolság tükröződik vissza a több mint másfél évszázaddal ezelőtt, a nagy tűzvészek után végbement újjáépítés idején tevékenykedő debreceni ácsmesterek munkáján, a fából készült kerítéseknél, kapuknál sőt a lakóházaknál és egyéb létesítményeknél is. A korabeli létesítményeket vizsgálva azt találjuk, hogy az idősebb mesterek által alkotott létesítményeken a múlt gyakorlati hatása még felismerhető, de a későbbi időben s különösen a fiatal és sokszor idegenből beköltözött mesterek által készített létesítményeknél már majdnem minden kialakult helyi forma lassan a feledés homályába veszett. Ennek a jelenségnek vagyunk most is a tanúi Debrecenben az egyre nagyobb ütemben végbemenő település átalakulásnál, amikor a második világháború mindent felőrlő pusztítása után megindult az új szellemben gyökerező városépítés. Ugyanis a várost ért háborús események vihara alig hagyott meg egyetlen épületet, mely kisebb-nagyobb mértékben ne hordozná magán a pusztulás nyomait. Egy kis részük, mely a háborút megelőző 24* 371