A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

Egy ágyás egy szekér gazból volt. Az árpát a szűrűn egyenesen elrakták. Az árpa ágyáson mind az uraságnál, mind a parasztoknál a már általam leírt kör-körös járatást alkalmazták. Az árpát könnyebb volt nyomtatni, mint a búzát, mert hamarébb összetört a kalásza. Egyszer-kétszer végig mentek a lovak rajta, és levetett is fordítani. A fordítás az árpanyomtatásnál egyszerű átforgatásból állt. A második járatás után a szalmát leszedték, karimára dobálták. A szalmázás után nem volt új járatás, hanem a rúgás következett. A rúgás egyszerű művelet volt, mert az árpakalász apróra összetört. Az összetört kalászokat szórással lehetett eltávolítani a garmadából, öt-hat ágyást is elnyomtattak egy nap. A zabot is kötetlen állapotban nyomtatták. Esős, nyirkos időben vagy korán reggel, a harmaton nem lehetett nyomtatni. Megvárták, míg a nap megsütötte a kalászokat, és csak utána ágyazták be. A zab járatása sokáig tartott, nehezen hullott ki a szem a kalászból. Háromszor-négyszer fordították meg az ágyást. A zabot nem rúgták. A szalmát favillával leszedték és garmadába tolták a szemet. Naponta két ágyást tudtak elnyomtatni. A zabot erős szélben nem szórhatták, mert a szél a könnyű szemeket is elvitte. A kölest rendre vágták. Száradás után csirkékbe gyűjtötték. A jól kitermelt kölest kévébe is kötötték, mert könnyebb volt a vele való munka. A száraz kölest ugyanúgy ágyazták be, mint az árpát. A lovak gyorsan elvágták az ágyást. A járatása is hasonló volt a gabonafélék járatásához. A kölest szórás után hántoló malomban tisztították meg a hajától. A repcét csak az uraságokban termelték. Termesztésére az 1840-es évekből vannak adataink. Aratása és beszárítása megegyezett az árpa munkálataival. A megszáradt rendet csirkékbe szedték. A csirkéket csámeszra hordták össze.

67 A csámesz a Békés megyei bolondkocsi fejlettebb változata.

08 A csámesz rögzített alkotmány volt, és kerekei küllősek voltak. A repcét az urasági béresek a tarlóról egyenesen nyomtatni hordták. A repcét is az árpához hasonlóan ágyazták be. Négy lónak két csámesszal ágyaztak be. Igen könnyű volt a nyomtatása. Mindössze kétszer mentek végig a lovak az ágyáson. A két járatás között megfordították az ágyást, majd a második járatás után szalmázták, és a törekelő gereblyével lekaparták a töreket. A repce szalmája csaknem teljesen összetört. A repce nyomtatásáért az uraság pénzben fizette ki a bért. Egy nap, ha száraz volt a termés, 10—12 ágyást is elnyomtattak. Cséplés Tiszacsegén gazdag jószágállomány volt, így a cséplés jelentősége elenyésző volt a nyomtatáshoz; képest. A gabonafélék cséplése csak egy meghatározott körben élt.

69 Előfordulási alkalmai a következők: ha szegényebb családoknak kevés kalászos terményük volt, ha a gabonafélék szalmáját tetőnek akarták felhasználni, ha nyári munkák közben nem tudták elnyomtatni a termést, hamar beállt az esős, őszi idő.

70 Rendszeres cséplés csak az uraságok majorjaiban volt. 67 Györffy L, 1928. 20. 68 Nagy Gy., 1954. 189. 69 Emberi erővel csak akkor csépeltek az Alföldön, ha zsuppra volt szükségük. Györffy I., 1928. 10. 70 Zemplénben megkülönböztetik a cséplés két fajtáját: a) zsuppolás, ha a szalma tetőnek kell, b) agyalás ha nem szükséges tetőnek a szalma. Ebből következtethetünk arra, hogy Tiszacsegén a zsuppolás volt szokásban, a szalma nyerés volt a másodlagos célja a cséplésnek falunkban Ikvai N, 1967. 149. 352