A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

tanya, vagy juhászszállás volt, akkor tejet, esetleg tejfelt vásároltak az aratók. A reggelizésre 7 óra körül került sor. Egy sort már dolgoztak, mikor leültek /rostokolni. Csak néhányan főztek fröstökre. Ilyenkor szalonnát sütöttek vagy tejet fogyasztottak. Harangozáskor ültek le ebédelni. Ebédre rendszerint főztek. A tüzelő biztosítása a marekszedő kötelessége volt. Napraforgószárat, csutkatövet, gallyat használtak a főzéshez. Bográcsban főztek. A bográcsot szógafára, villanyélre, vagy gereblyenyélre akasztották főzés közben. Ebédre levest, általában lebbencslevest főztek. A lebbencslevesnek két változatát fogyasztották, az egyik a mezítlábos lebbencs, a másik a pirított tísztaleves volt. Abban különböztek egymástól, hogy az elsőben pirítatlanul, a másodikban megpirítva volt a lebbencstészta. Vacsora 6—7 óra tájban volt. Vacsorára rendszerint öregítelt főztek. Slambucot, öregtísztát, tísztáskását készítettek. A férfiak külön-külön főztek. Nem szerették egymás főztjét. A szülő és a gyermek együtt főzött. A marekszedőnek heti váltással a két férfi (gazdája) főzött. A hozzátartozók az aratóknak hetente egy alkalommal ebédet vittek. Az ítelhordás amolyan asszonyünnep volt. Tiszacsegén péntek délben vittek ebédet, mert aznap a heti vásáron beszerezhették a szükséges élelmet. Az ítél rendszerint kétfélíbül állott. Általában habartítel volt, esetleg húsleves, s hozzá hús krumplival, tésztával. Ha hús nem volt, akkor hagymás zsírral készített törtkrumplit, törtbabot vittek. Az ételt szilkébe tették, melyet kantárba helyezve vittek a határba. Az 1930-as években terjedt el az ítélésbe, majd a ítelhordóba történő szállítás. Az ételt a családanya, vagy a nagyobb iskolásgyermek vitte a határba. Az egy aratóbandában dolgozóknak csoportosan egyszerre vitték az ételt. Az urasági aratók üres istállót, üres hodályt kaptak, ahol az éjszakát tölthették. Két oldalt s a jászol előtt szélesre beágyaztak szalmával. Egyik oldalt a nők, másik oldalt a férfiak aludtak. A gyermekek az apjukkal aludtak együtt. Ha éjszakára jó idő ígérkezett, vagy ha messze voltak a szállástól, akkora keresztek tövében húzták meg magukat. Pokróccal, nagykabáttal, szűrrel takaróztak. Munkanapokon sem idejük, sem kedvük nem volt a játékhoz, a szórakozáshoz. Ebédkor vagy kereszteléskor mondott el egyik-másik férfi egy-egy trágárabb történetet. Jót nevettek rajta. Ha esett az eső, akkor volt idő a beszélgetésre, a szórakozásra. Meséltek, történeteket mondtak el az idősebbek. Citeraszó mellett táncoltak, daloltak a fiatalok. Játéknak minősült az a szokás is, amikor a gazdát búzakötéllel körülkötötték. Ilyenkor a legszebbnek tartott marekszedő búzakötéllel körülkötötte a gazda derekát, s az aratók minden jót kívántak a terméshez. Ajándékkal illett viszonozni a szívességet. Mikor az aratás utolsó hete elérkezett, a marokszedő lányok aratókoszorút készítettek. A kalászokat koszorúba összefonták, és papírszalaggal díszítették fel. A koszorúkészítés az 1920-as évekig élt. Az aratás befejezése után az urasághoz vitték fel az aratókoszorút. Az aratókoszorút két lány vitte rúdon, mellettük ment az aratógazda. Utánuk felsorakozott a vidám koszorú, az aratóbanda. A férfiak elől, a nők és a gyermekek utánuk. A szerszámaikkal együtt mentek fel az urasághoz. Mikor az urasági lakáshoz értek, az intéző vagy más gazdasági tiszt fogadta őket. Ilyenkor közösen elénekelték a Himnuszt. Az aratógazda dicsérő verset, vagy beszédet mondott. Az uraság átvette az ajándékot, megköszönte a jókívánságokat, és meghítta őket vacsorára. Pörköltnek készített húst és krumplit vacsoráztak. Bort is hoztak. Vacsora után az aratók költségére cigányokat fogadtak, és éjfélig táncoltak. A vacsorát az uraság fizette. 341