A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

ról, Sarudról, Kömlőről, Mezőkövesdről, Egerből és környékéről jöttek részes aratók. A helybeliek jobb feltételekért eljártak Kecskemét környékére, sőt a Dunántúlra is aratni. Az uraság aratóit az uradalomban az aratáson kívül más munkára is alkalmazta. Tavasztól őszig kaptak munkát az aratók. (Kaszálás, trágyahordás, szénahordás, favágás. . .) így aztán vállalták akkor is az aratást, ha nem voltak megfelelőek a feltételek, hisz egész évre biztosított volt a munkaalkalom számukra. Az aratóbanda szervezetének alapsejtjei általában a három főből álló tagok voltak. Két férfi és egy nő vagy gyermek tartozott a tagba.

36 A két férfi felváltva kaszált. Félnaponként váltogatták a kaszálást, illetve a kévekötést. A nő vagy gyermek a markot szedte. Árpaaratáskor a munkát aratópárok végezték. Nem kellett azonnal kötni a kiviket. Ha idősebb férfi volt a tagban, akkor az állandó kívekötő volt. Az aratógazda igyekezett jó munkásokat gyűjteni bandájába. A legények kaszásnak csak 15—16 éves koruktól kerülhettek be a bandákba. Az a legény, aki először kaszált a bandába az aratás befejezésekor öt liter pálinkával, vagy tíz liter borral vendégelte meg a banda tagjait. Az aratóbanda tagjai önkéntesen jöttek létre. Azonban ha a szükség megkívánta, akkor az aratógazda beleszólt. Olyankor például, ha két gyenge férfi került össze, akkor azokat erősebb férfiakhoz osztotta át. Ezzel igyekezett egyenlő erőviszonyokat létrehozni bandájában. Az aratóbanda átlag huszonöt emberből állott, nyolc tagja és egy vízhordója volt. A vízhordó rendszerint lovasgazda volt, aki szekérderékba helyezett fahordóban vagy lajtban (kerekeshordó) hordta a vizet az aratóbanda részére. A vízhordó kötelessége volt az is, hogy a banda kenyerestarisznyáját a megfelelő delelőhelyre vigye. A másik elterjedtvízhordó edény a csobán volt, melyből nádszálon szívták a vizet. Az aratás szervezettsége megkívánta, hogy ne járjanak haza naponta az aratók, így aztán ha távolabb voltak, hetente vagy csak az aratás befejeztével jártak haza családjukhoz. Az élelmezésről mindenki maga gondoskodott. A hazulról hozott tarisznyábul étkeztek. A családnak fel kellett készülni az aratásra is. Hat-nyolc levél nyújtott tésztát (lebbencset) készítettek. Az ennivalót vászonból, zsákból készített kenyeres tarisznyába rakták bele. Egy hétre való kenyeret, lebbencset, krumplit, fűszereket vittek magukkal. A zsírozót és a húst az uraság biztosította. Az elkészített tarisznyára kötötték a bográcsot, vagy a serpenyűt. A tarisznyáért az uraság az aratás előtti napon és vasárnap délutánonként lovasszekeret küldött. Az aratók az aratógazda lakásához hordták össze a 11. kép. Munkába induló kaszás. Kaszanyélen a brűgő. Németh E. felv. 36 Hasonló aratócsoportosulást ír le Nyárády M. is a Nyírségben. Nyárády M., 1930. 95. 22 Déri Múzeum évkönyve 337