A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Sterbetz István: A reznektúzok kérdése a magyar pusztákon

Sinapis levéltörmelék, Helophorus sp. 9, Carabidae sp. 3, Chitintörmelék, Setaria glauca mag 1, homok. 3. Kardoskúti-Fehértó 1968. IX. 15. (ürülék) Bolboschoenus maritimus magvak 785, Forficula auricularia 1. Az irodalomban Petényi (in Csörgey 1904) egy áprilisi példányban sok füvet, leveleket, rovart és bábot talált. Kovacevic—Dánon (1959) Dermaptera sp. Forficula auricularia, Carabidae, Chrisomelidae, és Otiorrhynchus maradványokat mutatott ki egy 1952. XI. 3-án gyűjtött, jugoszláviai példányból. A hozzánk érkező példányok útvonalát május, augusztus, szeptember, november és decemberi adatok alapján Dziedusziczky (1880), Taczanovszky (1888), Tradna (1958) és Strautman (1963) közléseiből Podolia és Galícia felől tudjuk némiképp valószínűsíteni. A tőlünk távozók feltételezhetően követik a Kárpát-medencei vonulás klasszikus délnyugati irányát, ahol a Dalmát-tengerparton számos irodalmi utalás igen sok adattal bizonyítja, hogy ott a reznek rendszeresen áttelel. (Tschusi 1880, 1881, 1883, 1884, 1886, Csörgey 1903, Kolombatovicz 1903, Mastrovic 1931). A részletezett adatokból a legkorábbi észlelés X. 12. a legutolsó tavaszi távozás IV. 19. További telelőterületnek tekinthetjük még Felső-Olaszország síkságait, itt Leporati (1951) és Moltoni (1951) összefoglalói X—

II. időközéből 29 előfordulást említenek. Végül meg kell még emlékeznem arról a két észrevételről, melyek felvethetik egy lassan beinduló állományregeneráció gondolatát. Először Labitte (1961) közli, hogy a Loire-mentén 1938—1952 időközében megháromszorozódott a költő reznekek mennyisége, majd Ivanow—Pryklansky (1965) említi, hogy Kazahsztánban van olyan körzet, ahol 1936-ban 1,3—1,4 volt a száz hektárra eső reznekek száma s ez az átlagszám 1952-ben 3—4-re emelkedett. (Feltűnő, hogy kis eltéréssel teljesen azonos időpontokat ad meg a francia és keleti észlelés). 1958-ban Csapajev környékén is megállapítottak némi gyarapodást. E jelenségek sajnos még nem bizonyítják meggyőző erővel az állománygyarapodás megindulását. Magyarországon a szintén válságos időket élő nagy túzok (Otis tarda L.) esetében gyakorta tapasztaltuk, hogy a kisebb populációkat ismételt helyváltoztatásra kényszerítik a különböző zavaróhatások s ezek ide-oda települése többször keltette már az állománynövekedés látszatát. Sokkal biztatóbb ígéret ennél a szovjet természetvédelemnek Ivanow által említett intézkedése, mely újabban fékezni kívánja a telelőhelyeken folytatott, mértéktelen vadászatot. A keleteurópai reznekállomány hatékony védelembe vételének minden bizonnyal előbb-utóbb nálunk, a nyugati areálhatáron is megmutatkoznak majd az eredményei. IRODALOM 1. Aumüller, I.: (1967) Vogelsammlungs Huszty Edmunds in der Burg Lockenhaus (Wiss. Arb. aus dem Burgenland. H. 38. 47). 2. Balsac, H—Mayaud, N.: (1962) Les Oiseaux du N. O. de L, Afrique (Paris) 109—110. 3. Bársony, Gy.: (1934) Otis tetrax (Aquila 1931—34., 38—41) 362. 4. Beretzk, P.: (1950) The Avifauna of the Fehértó (Aquila 1944—47. 51—57) 74. 5. Bernis, S. F.: (1954) Promentario de la Avifauna Espanola (Ardeola Vol. I.) 33. 6. Bodnár'' В.: (—) Hódmezővásárhely madárvilága (kézirat). 7. Bökönyi, S.—Jánossy, D.: (1965) Subfossile Wildvogelfauna aus Ungarn. (Vertebrata Hungarica VII. Fase. 1—2.) 85—98. 8. Boutinot, G.: (1957) Notes sur la Nidification de L'Outarde campetriere dans la Region de Sait Quantin. L'Oiseaux et la Revue Francaise d'Ornithologie. 27 205—214. 29