A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Gunda Béla: Részletek a Magyar Néprajzi Lexikonból

Ethn. 1961 618—620 (Szabó), Bödei 1940 318—319, Vajkai 1941 88—92, Gunda 1965 100, Krüger 1943 347—349. Föld és Ember. A Magyar Néprajzi Társaság Emberföldrajzi Szakosztályának folyóirata (Szeged, 1921—1930), amelyet Kogutowitz K. szerkesztett. A folyóirat címének megfelelően az emberi tevékenység és a természeti tényezők közötti kapcsolatokkal foglalkozott. A gazdálkodás, a település, építkezés köréből értékes tanulmányok jelentek meg a .F-ben. Különösen jelentősek Bátky Zs. tanulmányai egyes termesztett növényeinkről, a Dunántúl települési rendszeréről és a helynevekről. Györffy I. a kertes településekről itt közölte kutatásainak több eredményét. Földi mogyoró (Lathyrus tuberosus). A f gumóit kiássák, az eke után a barázdákban összeszedik és nyersen, ritkábban (a baranyai pásztoroknál) sütve fogyasztják. Fogyasztása a Mezőségtől az Alsó-Orségig elterjedt, de napjainkban inkább csak a gyermekek csemegéje. A szántásból hazatérő apa gyermekeinek kedveskedik a /-val. Erdélyben - baraboj, jenyestye néven is ismert. A XVIII. sz.-i botanikai munkáink szerint is nyersen, főzve, sütve fogyasztják. K. Mátyus I. erdélyi tapasztalatai nyomán elmondja, hogy parázs alatt megsütve vagy megfőzve, fekete borit levonva sokaknak kedvenc csemegéje. A főzve fogyasztott f-t a XVIII. sz. végén Debrecenből említik. A szepesi szászok, szlovákok, románok, kárpáti ukránok, krimi tatárok s más népek növényi táplálékai sorában szintén ismert a/. K. Mátyus 1787—1793 II 276, Rapaics 1934 47, Gunda 1966 45—46. Gabonaszárító. Háromszékből csupán egy okleveles mondatfoszlányból („az kemencze előtt egy kis gabona szárasztó gusokon álló", 1722) tudjuk, hogy a kemence előtt valamilyen g állvány állt. Közelebbről azonban a magyar g-kat nem ismerjük. A palócoknál a szobabeli kemencék lapos tetejét használták arra, hogy kukoricát, kévés gabonát, kendert szárítsanak. Valószínű, hogy egykori g maradványa a borsodi, gömöri kenderszárító (mile, koliba, ruzga), amely földbemélyített gödör. A gödör fölé ágasosszelemenes állványt készítenek, vagy közepére ágast állítanak s ennek döntik a szárítandó kendert. Az ilyen kenderszárítók megegyeznek a nagyorosz, mordvin, cseremisz, zűrjén, baskír, volgai tatár gabonaszárító vermekkel, amelyeket a néprajzban az orosz terminológia, nyomán sis-típusú g-nak nevezünk. A sis kender- és lenszárításra is szolgál. Lehetséges, hogy az Árpádkori szárító, pörkölő, füstölő kemencék szintén ennek a típusnak a változatai, noha ezeket — klimatikus okokból — gabonaszárításra nem használhatták. Ethn. 1930 103—105 (Tóth), NÉrt. 1937 449, 1941 274—275 (Herkely), Cs. Bogáts 1943 47, Méri 1963 277—279, Zelenin 1927 45—46, Talve 1960. Gajló. Hosszú nyélre köpüsen felerősített vaskarika, amellyel a nyeregből való tereléskor a botot a csikós a földről vagy a rét vizes felszínéről Gajló. Túrkeve, Ecseg puszta felszedi. Használat után a g-t a nyeregkápán (-* nyereg) levő karikába húzzák. Csak Túrkeve környékéről ismerjük s már Herman О. is kiveszett csikós szerszámnak mondja. Herman 1898,179, Herman 1914 212, Bátky 1906 87. 231