A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Sterbetz István: A reznektúzok kérdése a magyar pusztákon

Niethammer (1942) alábbiak szerint körvonalazza a reznek törzsalakjának s keleti alfajának huszadik századi elterjedését: 1. Otis tetrax tetrax L.: DNY Franciaország, Portugália, Spanyolország, Marokkó, Algír, Tunisz. 2. Otis tetrax orientális Hart.: Szicília, Szardínia, Itália, Németország, Macedónia, E Görögország, Bulgária, Románia, Déloroszország, s innen keletre egészen Kisázsia belsejébe, illetve a Syr Darja, Dél Altáj, Semipalatinsk határvonaláig húzódó terület. E felsorolásból az utolsó fészkelések időpontjával Németországot 1907-ben (Niethammer 1942), Közép-Olaszországot 1918-ban (Leporati 1951) és Magyarországot 1952 óta (Ocsovszky 1964) törölni kell. A történelmi időkből egy Tác-fövenypusztai, rámái sírból került elő a legelső magyarországi dokumentum (Bökönyi—Jánossy 1965). A régebbi évszázadokból csak általánosító adatok utalnak a hazai elterjedésre. így Bél Mátyás az 1700-as évekből, Grossinger 1793-ban mondják gyakorinak Mosonmegyében és a Nagyalföldön (in Schenk 1929). A XIX. sz. közepe táján Frivaldszky (1865) Pest m. pusztáin „többnyire párosan" említi s Mojsisovics (1887) még a Kárpátmedence és Galícia jellemző madarának írja le a rezneket. Magyarországi fészkeléséről három körzet szolgáltatott adatszerűen bizonyított dokumentumot: 1. Urbő környéke (Pest m.) 1838-ban két fészekaljat említ az irodalom azzal a megjegyzéssel, hogy „régebben" itt tizenkét pár költött. Utoljára 1906-ban fészkelt reznek ezen a területen (Schenk 1929). 2. Bagotapuszta (Tiszapolgár, Szabolcs m.) Előzetes feltételezések után 1913-ban egy júniusi fészekalj és júliusi fióka bizonyítja első ízben itteni fészkelését (Schenk 1913). 1918-ban még három pár költött ezen a területen (Szomjas 1919 ), azóta a populáció sorsáról semmi továbbit nem tudunk. 3. Cserebökény-puszta (Szentes, Csongrád m.) 1952. május 2-án Ocsovszky (1964) talált itt egy fészket, egyetlen tojással. Néhány költésidőből származó előfordulási adat is felveti e faj hazai fészkelésének gondolatát: Kiskunfélegyháza 1838 V. vége (Petényi in Csörgey 1904), Rábahidvég 1894. VII. 12. (Jablonovszky 1898), Harta 1899. V. (Schenk 1929), Kemeneshőgyész 1904. V. 19. (Szombathelyi Múzeum gyűjt.), Cserebökény 1908. VII. 10. (Sziráczky S. szóbeli közi.), Hortobágy 1909. VII. 14. (Szomjas 1909), Nagyszénás, Békés m. 1940. VI. 25. (Sterbetz megf.), Csabacsüd, Békés m. 1961. V. 25. (Murvay Á. megf.), Cserebökény 1966. VI. 14.) (Sterbetz párban látott két példányt). Határaink szomszédságában klasszikus fészkelőhelye volt egykor a Csallóköz, ahol Chernél (1899) és Ortvay (1902) a századforduló éveiben rendszeres költőfajként tartják számon. Ferianc (1964) a „háború éveiből" említ a Garam völgyéből fészekaljat, azonban a hiányos adatoltság és a szóbanforgó terület jellege egyaránt kétségessé teszi ezt a fészkelést. Költésidőben észlelt példányok: Zitnom 1923. VI. Samornic 1953. VII. 2. (Jirsik in Matousek 1961), Rohonc 1962. VII. 29. (Ferianc 1964). A Bácskában és Bánátban Gunáros környékén „egykor" rendszeresen költött, utolsó fészkelési adata 1937-ben 3—4 párról tanúskodik (Szlivka 1958). A felsoroltakból kitűnik, hogy a reznek általános elterjedéséről legfeljebb a XIX. század legelején az azt megelőző időkből beszélhetünk a Kárpát-medence síkságain. Ha azonban tekintetbe vesszük az egykori irodalom forrásait, még ez a távoli határvonal is bizonytalan. Már Petényi (in Csörgey 1904) is kelet-európai 22