A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Mesterházy Károly: Adatok a bizánci kereszténység elterjedéséhez az Árpád-kori Magyarországon

zánci hatás, de az is csak itáliai közvetítéssel.

140 Pedig az eddigiekből is nyilvánvaló, a legerősebb bizánci hatások közvetlenül délről érték Magyarországot. A felmerült problémák megoldását másfelé kell keresni. Mivel a kérdés tanulmányozásához még mindig kevés részletfeldolgozás áll rendelkezésünkre, részletes elemzés helyett csupán néhány jelenségre utalunk, melyeknek feltétlenül szerepe volt a bizánci hatás ellentmondásos érvényesülésében. Legfontosabbnak ítéljük Magyarország királyainak általános politikai orientációját. A magyarországi kereszténység kezdeteinek és megszilárdulásának idején (970—1050) a nyugati orientáció (ez; nem feltétlenül német, hanem itáliai és lotharingiai)

141 feltétlenül erősebb volt a keletinél. Ez magával hozta a második legfontosabb tényezőt: a nyugati térítés nagymérvű kiterjesztését. A quedlinburgi egyezség megnyitotta a kaput a német és más nemzetiségű térítők előtt. Ez a térítés az erőszaktól cseppet sem volt ment, ezt tanúsítja Thonuzoba példája is. Bencések jöttek Passauból, Regensburgból, Salzburgból, de Itália felől és Prágából is. A királytól minden támogatást megkaptak. A XI. században azonban bizánci térítő misszióról nem beszélhetünk, forrásaink hallgatnak erre vonatkozóan. Tehát pontosan akkor, amikor a kereszténység terjesztése a legnagyobb buzgalommal folyt, Bizánc kimaradt a versengésből. Ez nyilvánvalóan éreztette hatását, a népi tömegek a római egyházhoz kapcsolódtak. Mivel azonban az egyházszakadás csak 1054-ben következett be, és hatása még jóval később jelentkezett, a X. századi bizánci misszió által elért sikerek nem tűnhettek el nyomtalanul. Királyaink és az előkelők déli és keleti családi kapcsolatai pedig mindig lehetővé tették hogy a bizánci kereszténység, ha szigetszerűen is, de fennmaradjon a XIII. század elejéig, Erdélyben tovább is. Fontosnak ítéljük meg azt a jelenséget is, hogy a bizánci egyház passzívabb és elvontabb volt, mint a római. A görög monostorok szerzetesei passzív, szemlélődő életmódot folytattak, nem végeztek kulturális és szociális munkát, mint ahogy az a bencés kolostorokban szokás volt. A bizánci egyház a pogánysággal szemben türelmesebb volt, mint a római.

42 Sohasem ragaszkodott a görög nyelv használatához, elnézőbb lehetett a keresztény hit gyakorlásában is. így feltételezhető, hogy nem ragaszkodott feltétlenül a kialakult bizánci egyházi építészet teljes átültetéséhez stb. sem. Ezek, és sok más, még ismeretlen vagy kevésbé ismert tényező hatására alakulhatott ki az a helyzet, hogy a bizánci egyház számos vonása megrögződött a magyarországi római egyház szokásaiban, de teljes jellegzetességében nem tudott kivirágozni. Nem ültetődtek át hagyományai sem építészetben, sem festészetben olyan formában, mint amilyeneket elvárnánk. A további kutatások azonban klasszikus bizánci emlékekkel is biztatnak, csak ott kell keresni őket, ahol valóban lehetnek is. 140 Gerevich Т., Magyarország románkori emlékei. Bp. 1938. 17.; Dercsényi D., A magyarországi művészet története. Bp. 1956. 18—30. 115.; Entz G., Művészettörténeti Ért. 16 (1967). 141 Váczy P., A korai magyar történet néhány kérdéséről Száz 92 (1958) 267—271. 142 Moravcsik Gy., Bizánc . . . 17. 12 Déri Múzeum évkönyve 177