A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Rettegi Istvánné: A püspökladányi Karacs Ferenc iskolamúzeum

Rettegi Istvánné A püspökladányi Karács Ferenc Iskolamúzeum Az első helytörténeti gyűjteményt az 1920-as évek végétől gyűjtöttem tanítványaimmal, egykori professzorom, dr. Solymossy Sándor útmutatása és tanítása szerint. Egyaránt gazdag volt tárgyi és szellemi anyagban. Utolsó darabig elpusztult a II. világháborúban. A jelenlegit az 1954/55. tanévben kezdtem gyűjteni, ismét tanítványaimmal. Igényelte a gimnáziumban és óvónőképzőben, de minden más iskolában a történelem tanítása szemléltető anyagként. A néprajz és történettudomány, mert az anyagokat, amelyeket összeszedtünk, helyükre tettük a fejlődés folyamatában, részei a magyarság és az egyetemes emberiség haladásának. Püspökladány néprajzi, és történelmi szempontból egyaránt érdekes helyen fekszik: a Nagysárrét déli nyúlványán, négy merőben más adottságú megye: Hajdú, Bihar, Békés, Jásznagykunszolnok találkozásában. A múlt század közepén kezdődő ármentesítés, a vasútépítés koráig elszigetelt. Fejlődése lélekszámának ellenére rangos szomszédai: Hajdúszoboszló, Karcag, de még Kábához viszonyítva is lassú. A vasútépítés, a kövezett országút az Erdély, Felvidék, Budapest fővonalak metszőpontjába helyezte, és innen indul ki a szeghalmi szárnyvonal, a nádudvari megyei út. A feudális viszonyok megszűntével merőben megváltozott élete, a környékhez való viszonya. Addigi sorsa, leszámítva a rövid, nyugodt szakaszt, míg Lorántffy, majd Rákóczi birtok volt, szüntelen élethalálharc fennmaradásáért. Volt idő, mikor szinte teljesen elpusztult, a lakosság alig 4%-a élte túl a török világot harangjával együtt esztendőkig a mocsárvilágba menekülve. Rengeteget szenvedett a fosztogató császári zsoldosoktól is, majd az elkobzott Rákóczi birtokból Róm. kat. Vallás alapítványi, holtkézi nagybirtokká lett uradalomtól, mely 1944-ig a határ 2/3 részének ura volt. A jobbágyfelszabadításig szinte a teljes határé. Az önálló kisparaszti gazdálkodás egybeesik a közlekedés fejlődésével, így ösztönzően hatott az addig szinte teljes egészében állattenyésztő, rétből élő lakosság árutermelővé válására. A század végére a lakosság kezén levő 1/3-ad határrész már nem adott elég életlehetőséget. Az alapítványi nagybirtok versenye egyre jobban szorongatta. Ahogy makacsul visszatértek a nádasból évszázadokon át, és újra „megülték" Ladányt, úgy most is hiába csalta őket a kivándorló hajók sípja. Nem mentek el, nem fogytak el, pedig nem egyszer párnájukat is eldobolták. Eletük, küzdelmük megmaradásokért, a földért a két világháború közt is példaadó. Megéltek, átvészeltek minden időt, mert megértették az idők tanítását: a lényegest. Tudtak tanulni, átalakulni, tehát: megmaradtak. A gyűjtőmunkát első perctől kezdve mélyen ágyaztam a község lakosságába. 43 éve élek köztük, jól ismerem őket. Tudom, hogy már a reformáció hajnalán iskolát szerveztek, mindig nagyon megválogatták és megbecsülték azokat, akik értük éltek. 701