A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

D. Sallay Katalin: Restaurátorszemmel Olaszországban

zünkbe, s a bútorokon a csodálatosabbnál csodálatosabb intarziákat élvezhettük, s a felnagyítással a berakásoknak térhatása lett. 38 Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy a vatikáni múzeumegyüttesből egy forgó rácsajtón, egyenként lehetett kijutni. Ennek közepén minden látogató to­vábbhaladását számláló szerkezet mutatja. így megbizonyosodnak arról, hogy ugyanannyian hagyták el a múzeumot, ahány jegyet aznap kiadtak. A Capitolium térre felvezető lépcsősor végénél Castor és Pollux hatalmas szobra szinte ünnepélyes kapuzatot alkot. 39 Számtalan darabból van összera­gasztva, s mint már annyi nagyméretű szobron tapasztalhattuk, ezen is lénye­ges elcsúszások láthatók. Ez több okból eredhet: a töredékdarabokat daruval illeszthették helyükre, (a nagy súly miatt másként nem képzelhető el), a ragasztó még nem köthetett meg teljesen mikor a súlypont áthelyezése folytán az össze­illesztések elmozdulhattak egymáson, és a ragasztóanyag csak ez után szilárdult meg teljesen. Az említett tér közepén elhelyezett Marcus Aurelius bronz lovasszobrát (márvány talapzaton) a középkorban többször restaurálták. Ennek nyomait ma is magán viseli. Az építészeti együttesbe harmonikusan beleilleszkedő szobron ez mégsem hátrányos. Bár az épületek távolabb esnek, szemünket a háttérrel alkotott kölcsönhatás köti le és nem a rosszul alkalmazott restaurálás. A paloták tetejét díszítő szoborsor szinte húzza szemünket. Aránytalanul kis méretével se­hogyan sem alkalmazkodik az együtteshez. Kevésbé pontosan összeillesztett nagyméretű szobrokkal találkoztunk a Conservatori palota múzeumában és a Capitoliumi Múzeumban (a Vatikáni Mú­zeumban is!). A két előbbi gyűjteményben csak a mellszobroknak a száma ismét száz-száz körül van. Ezeken szinte csaknem kivétel nélkül — mint legjobban ki­emelkedő részletek — az orrok és a fülek sérültek. Némelyik szobron a restaurá­lás évszámát is feltüntették, a talapzat márványába vésve. 40 A rekonstrukciók és kisebb kiegészítések, csakúgy mint a Vatikáni Múzeum tárgyainál, erőteljesen elütnek az eredeti részektől. Ezt pozitívan kell értékelnünk, mert erénye és nem hibája. Esztétikai szempontból helyes, mert következtethetünk az eredeti for­mára, s az által, hogy feltűnik, azt is jelzik, hogy nem akarják hamisítás látszatát kelteni. Ki kell emeljük a Capitoliumi Múzeumban Maximus mellszobrát, 41 melyen a mellrész nemcsak teljes egészében kiegészítés, de az még sok darabból ragasztott is, repedezett. Cicero és Ismeretlen herceg az Antóniusok családjából* 2 szobrokon a mellrész modern. Pupienus mellszobra 43 két szoborból lett összekombinálva. Pupienus fejét, s egy másik — nyilván fejetlen — mellrészt dolgoztak össze, s ezzel a megoldással semmiképpen sem érthetünk egyet. 44 Aki Rómában jár, az feltétlenül felkeresi a Colosseumot. Ez alól mi sem vol­tunk kivételek. A rom-kolosszus végigjárása felejthetetlen élmény turistának, muzeológusnak egyaránt. A folyosók, átjárók, lépcsők és karzatok ötletes rend­szere (az épület bármely részéről épületen belül könnyűszerrel el lehet jutni akár­hová), bizonysága az antik építészek igen magas fokú technikai tudásának. Tömegszerűségére az összhang, távlatok és erőhatások jellemzőek. Meg kell álla­pítanunk mégis, hogy a látnivaló a beléptidíj viszonylag magas összegével nincs arányban. Római tartózkodásunk során feltétlenül szerettük volna látni a Gesií temp­lomot. E célból mindennap elmentünk, hátha nyitva találjuk ? Később már na­ponta kétszer is felkerestük, körbejártuk. Kérdezősködésünkre senki nem tudott felvilágosítással szolgálni, hogy miért van zárva, vagy mikor lehet megtekinteni ? 682

Next

/
Thumbnails
Contents