A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

D. Sallay Katalin: Restaurátorszemmel Olaszországban

Krisztina főhercegnő síremléke" címen. Reprodukcióban is sokszor találkoztunk vele a művészeti könyvek lapjain. De erre sehol sem találtunk utalást.

8 Emlékezetünkben felidéztük a bécsi Canova művet, s rájöttünk, hogy ez annak egy változata. A piramis középen tátongó kapuja felé ezen az alkotáson jobb oldalról lehajtott fejű meztelen férfi és nő lépdel, az alsó lépcsőn szélen egy kutya fekszik. Balról mozdulatlanul álló gyászolók felöltözött kis csoportja.

9 Utunk a Frari mögött levő Scuola di S. Rocco reneszánsz épületéhez vezetett, ahol Tintoretto kitűnő állapotban levő festményeit tekintettük meg. A szíves teremőr egy elég nagyméretű, különleges nagyító tükröt adott kezünkbe a menynyezetfreskók kényelmes szemlélésére. Bár már a sok hátrafeszítés nyakunkat meglehetősen igénybevette, mégis a megtekintésnek ezt a módját választottuk. Az élményt, hogy látóterületünkbe sokkal nagyobb mezőt tudtunk befogni, a kényelem nem pótolhatta. A képek kifogástalan állapotúak, a gazdag díszű, de a figyelmet el nem vonó stukkós keretezések is hibátlanok. Sajnálatos tényként állapítottuk meg, hogy a Ca d'Oro nyitvatartási rendje megváltozott, csak pénteken van nyitva. Mivel mi hét elején jártunk Velencében,, nem volt alkalmunk ezt a világi, gótikus palotát belülről megtekinteni. A Canal Grandén természetesen végighajókáztunk. Megcsodáltuk és fényképeztük a kitűnően karban tartott híres épületeket. Szemlélődésünket furcsa ellentét zavarta meg. A lagúnákon cölöpökre épített házsoroknál a terjeszkedés csak felfelé történhet, de az emeletráépítések nem szerencsés megoldásúak, mert a gótikus, mór és reneszánsz épületek „koronázatai" a XX. század stílusjegyeit viselik. A kis riókon, vagy szűk sikátorokon nagyon sok a mállott vakolatú épület. Több esetben találkoztunk olyan „megoldással" is, hogy míg egy-egy palota vagy palotasor Canal Grandéra néző frontját nagyszerűen restaurálták, a hátoldaluk az idő viszontagságait tükrözik elhanyagolt állapotukban. Velencét elhagyva Padovában mindössze 1—2 órát töltöttünk. A városon keresztülhaladva először a Madonna deWArenát

w néztük meg, hogy Giotto freskóit megtekinthessük. Sajnálatos, hogy emlékeink, míg reprodukciókra támaszkodtunk, szebbeknek bizonyultak a valóságnál. Bár a gondozottság, a karbantartást magánviseli, mégis csalódást okozott, mert színei megfakultak, megkoptak. A színek „előhívására", erőteljesebbé tételére restaurátor, vagy műemlékvédelem nem vállalkozhat, mert a meghamisítás veszélyét vonná maga után. A képeken zavaró kettősség uralkodik. S ez nem művészettörténeti értékelés, mivel Giotto a mondanivaló kihangsúlyozása érdekében elhanyagolta a részleteket. Nem! A freskó állapota az, ami nem kielégítő. Egyes képeken látszik restaurálás, pl.: Az angyali üdvözleten, ahol a lepergett nagyobb hiányok pótolva vannak. Más képek előtt az az érzésünk, mintha restaurálása valamilyen okból félbemaradt volna, pl.: Krisztus bevonulása Jeruzsálembe, amelyen az egyes alakok öltözete kifogástalan, mások ruhája lepergett, s az már úgy maradt! Mint ahogy a 38 képből álló sorozat nagyrészén az amúgy is jellegtelen háttér hiányai nincsenek kijavítva, s kisebb-nagyobb pettyekkel, foltokkal tarkítottak, az alap színében. Amennyiben mégis restaurált a háttér, az is rögtön elárulja önmagát színben, s az elnagyolt ecsetvonásokban. Nincs tudomásunk arról, hogy a II. világháborúban a kápolnát károsodás érte volna. De feltehető, hogy hatással volt rá a tőle nem messze fekvő Eremitanit ért súlyos bombatámadás. Az Eremitani templomot végigjárva már lelkiekben felkészültünk arra, hogy az itt levő Ovetari-kápolnáhan kevés eredeti Mantegna-freskót látunk; annak legnagyobb része kiegészítés, illetőleg a művészettörténeti könyvekben közölt rep668