A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

D. Sallay Katalin: Restaurátorszemmel Olaszországban

Ditróiné, Sallay Katalin Restaurátor szemmel Olaszországban Olaszországban jártunk 1966. nyarán. Utitervet készítettünk három hétre, s a térképeket tanulmányoztuk naponkénti, s ezen belül óránkénti pontos „mer netrendünkhöz". Kijegyzeteltük, hogy egy-egy nagyobb városban, ahol nem iktattunk be hosszabb időzést, a városokon áthaladva rövid idő alatt mit lehet megtekintenünk a számunkra legfontosabb nevezetességekből. A múzeumok nyitvatartási idejét az Itália c.

1 könyvből hozzávetőlegesen már itthon megtudhattuk. A nagyobb állomásaink megállapítása után ilyen körültekintéssel könnyű volt beosztani időnket a térképek adta helyismeret alapján az egy körzetbe eső objektumok megtekintésére, figyelemmel a múzeumok nyitvatartási idejére is. De bármilyen gondos volt az előkészítő munka, a közmondás: „Aki sokat markol, keveset fog" — nálunk is beigazolódott. Ahhoz, hogy még többet láthassunk, három hét csak ízelítő lehetett egy későbbi, rendszeresebben előkészített tanulmányúthoz. Egyelőre egyszerre akartuk élvezni az olasz táj szépségét, az európai művészetek sok nagy korszakának bölcsőjét (a múzeumokban), s az építészeti remekműveket az általunk kiszemelt városokban. Utazásunk jellegéből adódóan nem tűztünk ki magunk elé határozott célt. Vagyis nemcsak régészeti, vagy csak művészettörténeti emlékeket kerestünk meg, hanem megnéztünk mindent, ami útirányunknak megfelelt. A műalkotásokról számtalan neves szakember tollából könyvtárakat megtöltő, kitűnő munkák jelentek meg. Tanulmányunkkal ezt szeretnénk bővíteni, jóllehet a sok látnivaló után csak néhány jegyzetet készítettünk, sajátos látásmódunk alapján, — a múzeumi restaurátor szemével. Be kell vallanunk, hogy emlékezetünkben a háromdimmenziójú tárgyak maradtak meg legjobban. Épületekre, terekre, szobrokra, — akár közterületen, akár épületeken belül: templomokban vagy múzeumokban vannak — sokkal jobban visszaemlékszünk, mint festményekre. Ha számvetést csinálunk, legalább annyi festményt láttunk mint szobrot, mégis ez utóbbiakból — a közismerteket leszámítva is — sokkal több jut eszünkbe. Ebben sokszor a körüljárhatóság élménye is szerepet játszik. Esetleg a monumentalitás is döntő, bár önmagunkon lemérhettük azt, hogy a kisméretű plasztikákat, vitrinekben elhelyezett tárgyakat könnyebb megjegyeznünk, mint egy kevéssé publikált, nem közismert festményt, mégha ugyanannyi ideig szemléltük is, mint az említett szobrászati alkotásokat. Az emlékek felelevenítéséhez, a látottak rögzítéséhez kitűnő szakkönyvek állnak rendelkezésünkre. S itt mégis kritikát kell mondanunk a régmúlt, vagy nem régen megjelent szebbnél-szebb kiállítású könyvekről. Nagyon sok művet kell áttanulmányoznunk ahhoz, hogy ismereteinket akár egy adattal, vagy újabb reprodukcióval bővíthessük. Ha korszakok szerint válogatjuk össze a szakmunkákat, pl.: a reneszánsz területéről, meg kell állapítanunk, hogy szinte kivétel nélkül ugyan665