A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Szíj Rezső: Gulyás Pál és Ottó Ferenc kapcsolata

Az „igézők" között Mozartot is ott találjuk. Két hatalmas versben is elemezte s fölhasználta „textusul", hogy elmondja a maga nézeteit, látomásait, fölemelve a dolgokat az elmélkedés szférájába. /,,De a föld nem tud aludni,/ tűzzel van tele a föld, — /jön a Marsall, jön a Marsall/ s minden álmot összetör!" — jósolja a Mozart hangjainál с ötrészes versében 1942< január—februárjában. (Válogatott versek. 394—396.) ,,En is csak ugy vonszolom testem. Már születésemkor elestem: a csira volt rossz, rossz az éther, rossz volt bennem az összetétel." (Az elemek ellen. 1. Válogatott versek 343.) Ugyanebben az időszakban írta Mozart idézése с versét, a G-moll szimfónia debreceni előadása alkalmából. Át meg átfonja-szövi a maga életével a Mozart életét. Különösen a IV. részben ismerünk a valóságos és virtuális Gulyás Pálra, míg a II. nem más, mint Mozart siratása, a passiók rémületével, Grünewald-i hangulattal. Igazi költői requiem ez, a Requiem alkotója fölött. A hangszerek egyéni hangulatát is különös érzékenységgel fogta fel, hadd utaljak a Hegedűszó az erdőn с versére, amely éppen arról szól, milyen érzéseket vált ki belőle a távoli hegedűszó: ,,Mily lágyan süpped az avar, ha lépek jobbra-balra! De most egészen megzavar egy hegedű hatalma! Itt béke zsong s az ágakon remegnek pókfonálok... De most a fák között a hang mint lassú vér szivárog. Ki hegedül a fákon át, e dal forrása hol van ? Itt a csend vonja sátorát Fölém a néma lombban. S míg hallgatom a fák alatt, e zene honnan árad: agg törzsükön fényt váltanak a messze égi tájak". (Az Alföld csendjében. 23.) Abban, aki ily érzékenységgel szívta magába a zenét, természetszerűleg sarjadt ki a vágy saját versei megzenésítésére sígy érthető, ha az Ottó Ferenccel való kapcsolata Gulyás Pálban ebbeli reménységének megvalósulását is fölvillantotta. Idevonatkozóan a levelek mondják el, hogyan is képzelte a költő a megzenésítést. Több sikertelen kísérlet után tisztán látta, mi a megzenésítés előfeltétele, hogy két alkotó szellem egymásra ismerjen, a vers és dallam találkozzék. Más szóval, hogy hiába kínál a költő verset, ha a zeneszerzőből nem csiholja ki a megfelelő dallamot. Gulyás Pál világosan ismerte föl, hogy az a vers a legalkalmasabb megzenésítésre, amelyet egyáltalán nem arra szántak, ahogy Schiller sem gondolta, hogy valaha kórusmű lesz az An die Freude-ből s hogy éppen Beethoven keze között. Kétségtelenül szívesen látta volna valamelyik versét megzenésítve, evégből javaslatokkal is élt a szövegre (versekre) nézve, bár éppen Schiller, Mozart s Csokonai sorsán tűnődve s a magáéra gondolva hozzátette (1944. febr. 14.), hogy bizonyára ő is a,,felhők mögül hallgatja" majd, ha valamikor óhaja megvalósul. Voltaképpen sikertelen próbálkozások dokumentuma ez a levelezés. Semmi sem valósult meg abból, amit a költő és a zeneszerző közösen akart. Ottó előadása elmaradt Debrecenben, nem ismerkedhetett meg a költővel s nem született dallam a sok-sok játékosságot kínáló Gulyás versek egyikére sem. De fönnmaradt a hármas reménységből született levelezés, amely értékes dokumentuma sok mindennek, amit érdemes fölidézni amaz évek magyar művelődéstörténetéből. — 639