A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Tóth Endre: Földessy Gyula levelei Oláh Gáborhoz

többiekben is), de be kell vallanom, hogy a „mese" zavarba hoz. Nyilvánvaló, hogy „álom"-világ, valótól futás a „történet", viszont álom-éneden keresztül belekeveredik a valóság is. De ez is valami olyan irreális realizmussal, hogy jó egypárszor el kell (s el is fogom) olvasni, hogy hozzá- és Hozzád-férjek. Olyan versnek nézem-ítélem az egészet, amelyhez földi távozásod után (reméljük: messze van még) fognak hozzányúlni az esztétikusok. Jó volna, ha adnál egy kis kommentár-félét a — Jövőnek. — Kedves Gáborom, írnék én Rólad szívesen, de . Első nehézségem, hogy a versköteteiden kívül nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy megénekeljelek. Bevallom, ne haragudj érte, a regényeidet pl. nem ismerem. S hogy írhassak Rólad, az egész ópuszt kellene ismernem. Engem mindig az egész ember érdekel. Egyik mű kiteljesíti, magyarázza a másikat stb. Másodszor: hova írjak? — Nincs lapom, nem invitálnak sehova. írásaimat elhallgatták s elhallgatják. A legutolsó kis Ady-füzetemhez se szólt hozzá a kutya se. Sokat nem törődöm, nem törődném vele, személyes okok (hiúság stb.) nem zavarnak, de túlságos pazarlás a mi kis irodalmunkban, hogy nem tartanak valaminek. Nem kedvetlenség nálam, hogy szakítanom kell a poétákkal, sokkal öregebb s „bölcsebb" vagyok, mintsem lógatnám ezért az orromat, de annyit már firkáltam a magyar poézisről-poétákról, hogy vénségem idejére visszatérhessek — ad pristinum amorem, a filozófiához. Nagyon sok jegyzetem, élményem, ingerem van egy nagyobb „rendszeres" filozófiai műhöz s ha még öt-hat évet kapok a Végzettől, az Úristentől, hiszem, meg tudom csinálni, amit akarok. S azért úgy mellékesen, pihenésképp, visszaruccanhatok majd a poézis országába is. S egy szóval se mondom, hogy a Te országodba — nem. De én ezt nem tudom programosan megcsinálni. Előbb hátba kell hogy vágjon valami elhallgathatatlan élmény. Meglátjuk, jön-e, nem-e ? Te, mindenesetre, olyan érték vagy, aki magában az esztétikusok támogatása nélkül is megáll és beszél magáért. Sokszor gondoltam rá, jó volna írnom egy irodalmi arckép-sorozatot poétákról. Ha hozzájutok ehhez, belekerítlek Téged, igaz szeretettei-szimpátiával. Ennek a szimpátiámnak különös súlyt ad, hogy érzésem szerint, kezdettől fogva igazságtalanok voltak azok, akiknek kutyakötelességük, önmaguk megtisztelése lett volna, ha legalább is maguk mellé vállalnak. Babitsnak menthetetlen bűne-gonoszsága, ahogy ő az Ady utáni irodalmi állapotokat formálta az ő Nyugat-pozíciójával s aztán baumgarteni diktátorságával. Erről is lesz még mondanivalóm s arról a mesterséges Kosztolányi-kultuszról, aminek úgy, olyan extenzitásban és intenzitásban, ahogy művelik Illyések, Cs. Szabóék s az egész nyálas ifjú-íróság, — nincs meg a jogosultsága-értelme. — Hanem kedves Barátom, most már készülődöm a holnap reggeli útra, hát Isten Veled. Szeret s ölel tisztelő híved: Földessy Gyula." Bpest. 1941 júl. 18. este. [Utóirat] Aug. 10—12 táján jövünk haza., E második levélhez nem szükséges különösebb kommentárt fűznünk. Ebben Földessy valamivel részletesebben kifejti Oláh szerepéről és lírájáról vallott felfogását, de egyúttal jellemzi a saját elszigetelt helyzetét is. Levelét eléggé indulatos kitöréssel zárja: Babits és Kosztolányi hív eit-rajongóit kárhoztatja a szerin623