A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Telepy Katalin: Telepy Károly, a magyar táj romantikus festője

zése tisztán kivehető, és a dombon álló vár uralja a városképet. A kép pontosan datálható, mivel vázlatkönyvei egyikében 1885-ből Segesvár képe is szerepel, „Skariatin muszka tábornok síremléke közeléből" — megjegyzéssel.

137 Nehéz probléma előtt áll a festő a tájkivágás elhatározásakor. Tagadhatatlan, hogy két ellentétes tendenciát kell egyesítenie. Igénye, hogy a kivágást, mint egy nagy egésznek részét mutassa be, ugyanakkor a teret végtelenné kell fejlesztenie annak érdekében, hogy érzékelje a szemlélő: a táj folytatódik a kereten túl is. Céljában is kettősség van. Gyönyörködtetni és tanítani akar egyszerre. Telepy ezért jelöli meg pontosan az ábrázolás helyét. Másik két várat ábrázoló képe: Galambóc vára és László vára. (15—16. kép)

138 Nagy látószögben tárulnak elénk a Duna partján festőién emelkedő várromok. Félárnyékhatásokkal mértéktartóan teszi változatossá a sziklák-dombok kopár hajlatait. A panoráma nyűgözi le, egyszerre sokat akar láttatni, amellett hangulatot kelteni, történelmi levegőt teremteni. A hegyvidéki tájak számban és jelentőségben életének második felében jutnak érvényre. Amikor is elsősorban a Tátra vidékeit járja és vonzalma az elhagyott, romantikus tájak iránt ezekben az ábrázolásokban jut kifejezésre. A nagy tömegű, sziklás hegyvonulat iránti csodálatát rótta le ezekbena képekben. A nyolcvanas évektől kezdve minden esztendőben felkereste a Tátra vidékét, elsősorban Lomnicon telepedett meg hosszabb időre egészsége helyreállítása miatt. Évtizedeken keresztül lábbántalmak gyötörték s az évenkénti kúra a Hammersberger gyógyintézetben hónapokra javulást eredményezett. Munkácsyt is — aki betegségéről több levélben éveken át tájékoztatta, a szanatóriumban való kezeltetésre szerette volna rávenni. 1895 nyarán Munkácsy Telepyhez írt és és a szanatóriumba címzett levelében fejezi ki azt az óhaját, hogy a következő évben szintén megkísérli gyógyíttatását a Tátrában.

139 Ott-tartózkodása idején barangolta be a Tátra úgyszólván minden ismert pontját, hogy megörökítse a csúcsok hófedte magaslatait, a patakokat, völgyeket és tengerszemeket. Hol közelről néz szembe egy-egy csúccsal, hol messzi horizont felett emelkednek azok elérhetetlen messzeségben. Szikrázó fehér hó fényjátéka, és szürke zordon sziklák sötétje ellentétével emeli ki a táj hangulatát a Tátrai táj és Hegyvidéki táj с képein.

140 (17. kép) Az utóbbi ábrázolás előterében apró alakok mozognak. Háttal ábrázolja őket, akárcsak G. David Friedrich, a táj fenséges monumentalitása teljes mértékben lefoglalja a szemlélődőket. Az Üt a Poprádi-tóhoz mind színeiben, mind ecsetkezelésében frissebb szemléletről tett tanúságot s megoldásában némi oldottabb vonás fedezhető fel. (18. kép) A Tengerszem és Lomnici-csúcs (19—20. kép) с képe szintén nagy távlattal megoldott táj ábrázolás. A táj megjelenítésének módját illetően elsősorban a nézőpont kiválasztása fontos, ahonnan a festő közvetíti a látványt. A tájfestő számára különböző részletkivágás lehetséges. Telepy képeinél a legtöbb esetben már az előtér is olyan messzeségben jelentkezik, ahol részletes ábrázolásra nincs mód. A növényzet azonban nemegyszer jelentkezik nála elmosódottan, a levelek, ágak, növények kissé elnagyolt, száraz megoldásában. Ami számára fontos, nem az előtérben, hanem a kép középterében helyezi el. Telepy tudatában van annak, hogy hangulatában hiteles tájat csak az képes visszaadni, aki maga is szereti a természetet, így maga is fáradhatatlanul tanulmányozza a legkülönbözőbb vidékek arculatát. Nem elégedett meg egy-egy vidék rövid látogatásával, hanem kitartóan vissza-visszatért, komoly stúdiumokat folytatott, vázlatkönyveit — amelyekben vándorlásai nyomon kísérhetők -— 576