A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Telepy Katalin: Telepy Károly, a magyar táj romantikus festője

művész ajánlotta fel képeit a sorsjáték számára, közöttük szerepel Telepy is.

132 A palotát 1877. november 8-án avatták fel.

133 Telepy Károly negyvenöt évig vállalt hivatala folytán úgyszólván minden magyar művésszel összeköttetésbe került. Gazdag levelezése halála után árverések során gyűjtők birtokába jutott. Ezekben a levelekben nemcsak a szívélyes barátság nyilvánul meg, de nemegyszer értékes adatokat is tartalmaznak pl. a Munkácsyval folytatott levelezése során, Munkácsy művészetére vonatkozóan is. így 1871-ben Munkácsy levelében a Regélő huszár és a Kukoricapattogtatás című képei iránt érdeklődik, melyek Budapesten kiállításon szerepelnek.

134 Amikor Munkácsy később, 1882-ben hazalátogatott, fogadtatására rendező bizottság alakult, élén Telepyvel. Munkácsy sikere itthon is nagy volt. A már Európa-szerte ismert és kiállított képe, Krisztus Pilátus előtt ekkor került Budapesten is bemutatásra. Telepy úgyszólván valamennyi magyar művésszel élénk kapcsolatban állt. A Képzőművészeti Társulat irattári anyagának áttanulmányozásánál számtalan hozzá írott és általa megválaszolt, minden esetben gondos és jóindulatú intézkedést tükröző levelet, ügyiratot találunk. A magyar művészet és művészek iránti áldozatkészségét méltányolva munkájáért több ízben kapott elismerést.

135 Egyéb teendői mellett művészi munkálkodását továbbra is folytatta, szívesen festette kedves tájait, a tátrai részeket, a Balatont és környékét, megfigyelte a tájban dolgozó embert, fejlődésének azonban egyéb teendői gátat szabtak. Kialakult festésmódján alig változtatott, noha az új festészeti irányok célkitűzései iránt nem maradt érzéketlen, ahogy néhány későbbi műve mutatja. Mindenesetre egyéniségének az általa kedvelt, nagy egységeket összefoglaló, látképszerű táj ábrázolás, gondos megfogalmazás, bizonyos történelmi szemlélet, finom, halvány színek használata felelt meg. A nyolcvanas évektől haláláig még számos szép alkotása jött létre. A több, mint negyven év egyenletes festői munkálkodással telt el, nincsenek oeuvre-jében kiemelkedő állomások, művei hasonló jelleget tükröznek. Képeinek rendszerezésénél az a megoldás látszik célravezetőnek, hogy a nyolcvanas évektől haláláig a tájak jellege szerint csoportosítsuk az emlékanyagot. A legtöbbször a következő típusokat találjuk: 1. Várrészletek, romok 2. Hegyvidéki tájak 3. A Balaton és a Duna festői látképei 4. Munkaábrázolások a tájban 5. Az intim természetfelfogás szerint festett facsoportok, erdőrészletek. így az általános jellegzetességek mellett meghatározhatjuk a különböző tájábrázolásnál jelentkező speciális vonásokat is. A várrészletek és romok iránti vonzódását már említettük, később ez a téma ritkábban fordul elő munkásságában. Az 1889-ben festett kép, A németújvári vár kapuja, bepillantást enged a vár romos belsejébe.

136 (14. kép) Ez egyike azon ritka tájképeinek, ahol viszonylag közelről ábrázolja a kép tárgyát. Az előadáshoz hatásos kivágás adódott. A lesötétített félköríves előtér napos középtér felé viszi a tekintetet, ahol a várkapu belső építménye ugyancsak félkörívesen ismétli az előbbi maradvány ívének vonalát. Háttérben a fény-árnyékokkal komponált vár emlékeztet a Markó-féle, kissé díszletszerű képszerkesztésre. A másik típus a messzeségben ábrázolt vár, vagy várrészlet, ahol kitárult előtér zárja körül a teret s ezzel mintegy „leírja" a környéket is. A Segesvárt ábrázoló tondo szinte geográfiai hűségű. A városka minden háza, az utcák elrende574