A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

É. Kiss Sándor:Hajdúhadház helynevei I.

Nagynyárfa (~ )-hoz n. Jeles, nevezetes nyárfa a vasútállomás mellett. 1852-ben ültették a vasút megnyitásakor. Törzsének kerülete kb. 7 méter. Hatal­mas lomkoronája a város túlsó szélére is ellátszik. Nagyoldal (Nagyóudal)-ra n. A város északkeleti negyede, kb. a Földi János és a Hunyadi utca által határolt rész. Hivatalos iratokban is szereplő el­nevezés, amely ma is él, főként az idősebbek körében. Neve onnan származik, hogy többségükben itt laktak a város egykori nagyjai, a vezető réteg. A város északi felére választott pásztorokat nagyoldali pásztoroknak mondották. 63 A cserésoldali és a nagyoldali ifjak közt a régebbi időkben állandó jellegű háborúskodás folyt főként a lányok miatt. L. 10. sz. jegyzet! Nagy Sándor József ut с a (Naty Sándor Jóuzsef ~) h. A Kazin­czy u. 25. számnál kezdődik és kissé délnyugati irányba megy a Bercsényi utcáig. Névadója Nagy Sándor József honvédtábornok (1804—1849), a tizenhárom aradi vértanú egyike, aki 1849. július 31-én, a debreceni csatát megelőzőleg Hadházon szállt meg törzskarával együtt. Lásd Csere utca! Nagy temető (Natytemetőü) n. Lásd Keleti ócska temető! Nagy tized (Natytized) n. Lásd Tizedek! Nagyutca (~) n. A régi Nagyutca ma Béke útja. 1924-ben Horthy Miklós nevét kapta. Ez a neve a felszabadulás után eltűnt. Egyideig Sztálin út is volt. Ma népünk és az emberiség humanista törekvéseit kifejező Béke útja nevet viseli. Nagyvárosháza (~) n. A Bocskai tér délkeleti részén állt. Vörösbá­dogos, tornácos épületét a harmincas évek végén a tér rendezésekor bontották le. Itt székelt a városi adminisztráció 1920-ig. Nagynak azért nevezték, mert a mögötte lévő közbirtokossági székházat Kisvárosházának hívta a nép. Lásd Kis­városháza! Miután 1912-ben felépült az új városháza, a mai Tanácsháza, az addigi Nagyvárosházát Régi- vagy Ócska-városházának is kezdik nevezni. Napkeleti tized (~) n. Lásd Tizedek! Napközi otthon ( ~ othon)-ba h. Népies nevén csak Napközi. A Kos­suth u. 8. sz. alatt működik a volt Gazdakör épületében. Napnyugoti tized (~)n. Lásd Tizedek! Nap utca (~) A. A keleti Ujosztáson létesített északdél irányú hosszú utca. Nevét azért kapta, mert a város keleti oldalán van, amerre a Nap felkel. Negyedik tized n. Lásd Tizedek! Nyíl utca {^) h. A Béke útja 46—48. sz. között kezdődik és nyílegyene­sen vezet keleti irányba a vasútig. Innen a név. A húszas évek közepéig ez volt a város déli széle, előtte a Szukacs-lapos, ezért Laposszélnek nevezték. Ócska- iskola (Oucska jiskola)-ba n. A Földi János Altalános Iskola azelőtt Ref. Elemi Népiskola népi neve. Ezt a nevét akkor kapta, amikor az Állami Elemi Népiskola felépült, lévén ennél régibb. Magam is az Ócska iskolába jártam. Ócska-óvoda n. A Mester utca 35. szám alatt működik. Azért hívják így, mert a város legrégibb óvodája. Hivatalos neve 1. sz. Óvoda. Ócska-temető n. L. Kistemető! 6í Ócska-templom­ban. Ott állt hosszú századokon át a volt református fiúiskola helyén. Az egri káptalan 1437. július 12-én kelt jelentése ad először hírt róla. „A káptalan küldöttei Hatházon Dobi György részén 65 megült és 5 üres jobbágytelket találtak. Kőből épült egyházának nincsen tornya, de van temetője." Ezt az 1420 körül épült templomot a letelepülők itt találták, s a harcos idők okozta rozogaságából újjáépítették, toronnyal ellátták, és használatba vették. 521

Next

/
Thumbnails
Contents