A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Dankó Imre: Hajdúböszörmény népi építkezése

meszelés. A húsvétra történő meszelés volt a nagyobb, ezt az egész udvar rendbetétele is követte. A két világháború között gyakorivá vált, hogy a meszeléshez cigányasszonyokat fogadtak. A meszet a legutóbbi időkig a piacon vásárolják, bükkszentkereszti meszesektől. A kereskedők is gyakran vásároltak tőlük, s így a Böszörményben felhasznált mész többsége bükkszentkereszti meszesektől származott. A meszelés két részből áll, a falakat kívül-belül, valamint a mennyezetet, ahol meszelt, fehérre meszelik. A ház alját kívül sötétszürke, nagy ritkán sötétbarna festékkel „elhúzzák". A felszabadulás óta mindjobban terjed a színes meszelés. A lényege az, hogy a mészbe „boti festéket", leginkább világosbarnát, kevernek. Ugyancsak a felszabadulás óta terjed a tornácok falainak „kipingálása" is. A pingáláshoz szükséges papírmintákat Debrecenben a „zsibongón" veszik, de némelyik böszörményi boltban is kaphatók. A napi takarítás az asszony dolga, de ahol nagyobb leánygyermek van, ott inkább az végzi. A naponkénti takarítás söprésből, ha a ház földje homokkal fölhintett, akkor újból való fölhintéséből, portörlésből, szellőztetésből, a tűzhelyek hamujának kitisztításából és kihordásából áll. Télen rendszerint elhagyják a ház földjének föllocsolását, mert a behordott sártól, nedvességtől is portalan; nyáron viszont „lefirhangolnak", hogy a ház föl ne melegedjék és hogy a legyek be ne menjenek. A ház külső rendbentartása, a meszelés kivételével, a férfiak dolga. Rendszeresen megigazítják a tetőzetet, megjavítják a keletkezett kisebb hibákat, felseprik az udvarnak a ház előtti részét, az utat a ház bejáratától a kiskapuig és igen sok esetben a telek előtti járdát is. A járda felseprése azonban sok helyen az asszonyok feladatai közé tartozik. A telekhez tartozó utcarész rendbentartása azonban mindig a férfi feladata. A hajdúböszörményi parasztházzal kapcsolatos hiedelemvilág eléggé szegényes. Adatközlőim közül néhány emlékezett arra, hogy régen a fundamentumba kakasvért öntöttek. Valamivel többen tudnak arról, hogy a fundamentumba pénzt (fémpénzt) raktak. Eléggé keveset ugyan, de tudnak a fehérkígyóról, mely a ház egyik sarka, vagy a kemence alatt tanyázik. Szelíd állatnak tudják, olyannak, amit nem szabad megbántani, mert akkor veszedelmet hoz a házra, a benne élőkre. Egyesek szerint ez a fehérkígyó nem a házban, illetőleg a ház alatt tartózkodik, hanem a kútban. A pókhálót és a pókot nem mindenütt szabad elpusztítani. Nemcsak haszna van neki, hanem védelmezi is a házat, a házrészt, betegség, baj, tűz ellen. Különösen a kamrában, padláson és az istállóban hagyják meg a pókhálókat és a pókokat. Igen fontos része a hajdúböszörményi parasztháznak a küszöb. Több hiedelem kapcsolódik hozzá. Küszöbön kívül és küszöbön belül között óriási különbség van. Aki a küszöböt átlépi, az nemcsak a házban van bent, hanem bizonyos mértékben a családhoz is tartozik. Vendég, szívesen fogadott, még akkor is, ha különben nem rokonszenves. A kellemetlen látogatót régebben előbb „kituszkolták" a házból, tehát küszöbön kívülre tették és csak azután szidták, vagy esetleg bántalmazták. A küszöbön való megbotlás szerencsétlenséget jelent. A küszöbbe bevágott balta távoltartja a betegséget, bánatot a háztól. Hasonlóan jelentős része a háznak az ajtó is. Még manapság is szokás keresztbetett seprővel „bezárni", azaz ilyenformán távoltartani a nem kívánatos elemeket a háztól. A böszörményi parasztház védelmére sokat adnak a tulajdonosaik. Különösen a tűz ellen védték minden időben. Minden ház udvarán ott állt a kapitányvíz,

28 mellette a csáklya és a pemet. A tűz ellen való védés egyik esete az is, hogy a ház tűzhelyeiből izzó parazsat vagy égő tüzelőszert sohasem visznek ki. Tűzesetnél máig is szokásos a szomszédos házak tetőzetének locsolgatása. A tűz ellen 400