A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

G. Kapusi Erzsébet: Politikai harcok Debrecenben 1944–1949

hatályon kívül óhajtja helyezni az összes népellenes törvényeket és rendeleteket, a zsidók elleni barbár embertelen rendelkezéseket. A földreformmal kapcsolatosan a kormánynyilatkozat leszögezi: „Az ország gazdasági talpraállítására, a parasztság évszázados álmainak valóra váltására a magyar demokrácia alapjainak megszilárdítására . . .haladéktalanul földreformot hajt végre, amely sokszázezer földnélkülit és kisparasztot tesz életképes gazdaság tulajdonosává." Az Ideiglenes Nemzetgyűlés elsősorban a munkásság és parasztság és az értelmiség képviselőiből állt. A demokratikus nemzeti összefogást mutatta azonban az is, hogy ott voltak a polgárság, az egyházak és a régi tisztikar németekkel szembefordult képviselői is. Tevékenységét a Kommunista Párt által javasolt program szabta meg. Ez a tény a munkásosztály és a Kommunista Párt vezető szerepét fejezte ki. Azonban az is nyilvánvaló volt — már a kezdetnél is — hogy a Függetlenségi Fronthoz csatlakozók közül nem mindenki teszi magáévá az egész programot. A polgárság, a gazdag parasztság és a kispolgárok elismerték ugyan, hogy a munkásosztály erőfeszítése, és a hatalomban való részesedése nélkül nincsen kivezető út, s így a munkásosztály minimális követelését elfogadták kompromiszszumos megoldásnak, pl. a tőkés kizsákmányolás korlátozását — mert az adott helyzet így követelte. Olyanok is voltak a képviselők között, akik a nagybirtok felosztásáért sem lelkesedtek, de a földreform követelését az ország színe előtt nyíltan nem merték elutasítani. Az Ideiglenes Kormány tagjai között helyet foglalt három horthysta tábornok, akik szembefordultak a nyilas uralommal és mint pártonkívüliek szerepeltek. Mint Horthy hívei reménykedtek az addigi rendszer legalább is részleges megmentésében. Hozzájuk tartozott gróf Teleki Géza is. Számolniok kellett azonban azzal, hogy csakis a dolgozó osztályokkal való megegyezés esetén remélhetik, hogy a hatalom részesei maradhatnak. Mindezek ellenére az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az általa választott Ideiglenes Kormány a nagy nemzeti összefogás jegyében az akkor egyáltalán lehetséges legjobb kezdet volt ugyan, de egyúttal belső feszültségeket, sőt ellentéteket hordozott magában. Az Ideiglenes Kormány megalakulásával azonban meggyorsult mégis az új magyar állam kiépülése, szervezettebbé vált az országépítő munka. A demokratikus erők országos szervezkedése is meggyorsult. Azonban hamarosan szervezkedni kezdtek a koalíció jobbszárnyát alkotó tőkés elemek is, hogy meggátolhassák a népi demokratikus fejlődést. A munkásosztálynak, mindenekelőtt a kommunistáknak kellett éberen őrködni, hogy ezek az erők ne robbantsák fel a német megszállók elleni harcra, a földreform megvalósítására, az újjáépítésre egyesült nemzeti frontot. Az 1944 végén megszületett új hatalom alapjában véve a munkások és parasztok demokratikus diktatúrája volt, de sajátos vonásokkal. A hatalmat megosztó osztályoknak koalíciós kormányzata volt, amelyek a német hódítók elleni harcban a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban egyesültek. Az új hatalom szerveiben és intézményeiben a tőkésosztály még jóidéig jelentős befolyással rendelkezett. Támaszkodhattak a tőkések meglevő és újjáéledő gazdasági hatalmára, a bankokra, a kereskedelmi és iparvállalatokra, valamint a földosztás miatt különösen elégedetlenkedő egyházi körökre. De a hatalomban a vezető szerepe a munkásosztálynak volt, amely a dolgozó parasztsággal való egyre erősebb szövetségére támaszkodott. Amíg a munkásosztály a függetlenségi harcban az egész parasztsággal tudott szövetkezni, a demokratikus átalakításért folyó harc346