A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Patay Pál: Az Érmelléki Tractus harangjai 1825 körül

harangöntő ipar nem létezett. Harangöntő mesterek a Felvidéken és Erdélyben dolgoztak, csakis onnan szerezhettek be az érmellékiek harangot. Mindenesetre feltűnő, hogy nem a közelebb fekvő Erdélybe mentek harangért. Az eperjesi Wierd György egyébként is jóhírű mester lehetett. Harangjai az Alföld északkeleti részén igen kedveltek lettek, sőt munkái még az Alföld köze­pére, Szolnok és Csongrád megyékbe is eljutottak. Északkelet-Magyarországon még napjainkban is jónehány Wierd-féle harang létezik s azok kétségtelenül jó és szép mesterművek. Wierd György (1628—1657 közötti években működött) és utóda, Ulrich György (harangjait 1657—1677 közötti évekből ismerjük) jó hírneve idézte bizo­nyára azt elő, hogy az Ermellék bekapcsolódott az eperjesi harangöntő műhely kereskedelmi érdekkörébe és némiképp abban maradt még a XVIII. század első felében is. Ez lehet magyarázata annak, hogy még 1741-ben is az eperjesi Lecke­rer Sebestyéntől szereztek be a szalacsiak harangot. A XVIII. század folyamán, amikor a török hódoltság alól felszabadult vá­rosokban újra lüktetni kezdett az élet és a kézműipar, a püspöki székhelyül szol­gálókban előbb-utóbb általában megtelepült egy-egy harangöntő mester. Eger­ben is létesült harangöntő műhely. Eger lényegesen közelebb fekszik az Ermellék­hez, mint Eperjes; Almosdtól alig 140 km-re van, míg utóbbi vagy 200 km-re. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy az álmosdiak 1743-ban az egri Lampert Antaltól vettek harangot. Az Ermellék természetes ipari és kereskedelmi központja Nagyvárad volt. A XVIII. század első felében már itt is működött egy harangöntő mester: Lang Márton. 23 Tőle azonban nem találunk harangot az összeírásban. A század közepé­ről viszont egy másik nagyváradi mesternek több harangja is szerepel: Szegedi György (1746 Bihardiószeg, 1748 Asszonyvására, 1749 Erköbölkút, 1750 Er­köbölkút, 1752 Szalacs). Szegedi Györgyről mindenek előtt is azt kell megjegyez­nünk, hogy a harangöntő szakmában az eddigi ismereteink szerint ő az első ma­gyar nevű mester. Sőt, ha az eredetinek megfelelően és nem magyarra lefordítva jegyezték fel, az asszonyvásári harangján a mestert megnevező felirat is magyar nyelvű, ami a maga nemében ebben az időben kivételes eset. Egyébként a szalacsi harangját Szegedi már nem Nagyváradon, hanem magán Szalacson öntötte. Ennek okára alább visszatérünk. Nem sokáig működhetett Szegedi György Nagyváradon, mert már 1760-ban a micskeiek Budára mentek harangért. Szinte másfél évtizeden át szállítottak Budáról harangokat az Ermellékre, bizonyára azért, mert a közelben nem volt műhely. Sőt még 1783-ban is Pestről hoztak harangot a kiskerekiek. Budán 1760-ban két mester is dolgozott: Zechenter Antal és Steinstock József. A micskei harang tehát egyikük műve. Különben mindkét mesternek 1—1 harangjáról ugyancsak maradt feljegyzés. Zechentertől Hegyközszentimre vett 1763-ban egy 1762 évben öntött harangot. Ez a mesternek, aki egyébként hosz­szú időn át, 1728 (esetleg 1724) óta működött, egyik legkésőbbi harangja lehetett; ennél fiatalabb keltezésű példányt ezideig nem ismerünk tőle. Steinstock általá­ban nem látta el évszámmal a harangjait; az általa öntött kólyi kisharangon sincsen. О is több mint három évtizeden át munkálkodott, gyártmányait az 1730 —1763 közötti évekből ismerjük. A kólyi harang is tehát a XVIII. század köze­péről való. E két mestert követő budai harangöntőt, Brunner Jánost ugyancsak felke­resték az érmellékiek harangvétel végett: 1764-ben Hegyközszentmiklós, 1767­ben Hegyközszentimre vásárolt tőle. Hangsúlyozom, vásárolt tőle és nem önte­311

Next

/
Thumbnails
Contents