A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Sápi Lajos: Debrecen első csatornázása

hárult a város elöljáróira: a csatorna karbantartás, mely néha állandóan visszatérő komoly erőfeszítést kívánt meg tőlük. A karbantartással járó megbízatás természetesen mind több utca senatorára kiterjedt, mert a csatornaépítés szépen haladt előre. Még 1826 év őszén elkészült a Hatvan utcai csatornába csatlakozó, jelenlegi Csap utca egy szakasza a Kis Hatvan (jelenlegi Jókai) utcáig ahol a „Lányok Oskolája" állott. Itt már gondoskodás történt az ürszékek bekötésére is az új csatornába. Az utolsó királyibiztosi tanácsülést halála előtt Beck Pál, amelyen még foglalkoztak a csatornázás körül felmerült panaszokkal, 1826. október 12-én tartotta meg. Az itt hozott határozat szerint elrendelték a közelgő télre figyelemmel a csatornák állapotának felülvizsgálatát és azokon a helyeken ahol a véglegesen megülepedett talajszinthez viszonyítva a víznyelő nyílások magasan feküdtek, azoknak a lejjebb helyezését. A víznyelőkre készített vasrács nyílásai a gyakorlatban igen nagynak bizonyultak, így gondoskodni kellett újabb, sűrűbb ráccsal való ellátásukról. Ezen az ülésen határozták el a külön szakaszokban elkészült Hatvan és Piac utcai csatornák összekötését is, ami biztosította a várost átfogó csatornahálózat összefüggőségét. Utoljára Beck Pál 1826. december 27-én jelent meg tanácsülésen, de a csatornázás ügyével akkor nem foglalkoztak. A következő években már nincs rendszeres feljegyzés a megkezdett csatornázás építéséről. Úgy a fenntartás mint a tovább fejlesztés a város vezetőségének a belső ügyévé vált, melyről a királyi biztosságnak beszámolni nem kellett. A csatornahálózat kiépítése, — ha lassan is de tovább folyt. Elkészült a Mester, Bethlen, Péterfia, Csapó, Czegléd (Kossuth), Szent Anna (Béke), utcák csatornázása a Miklós utca végén megkezdett főgerinc csatornára építve. A Csap utcán és a Külsővásártéren levő régi város árkát is felváltotta az új boltozott csatorna és most már ez vezette le a város nyugati részén a csatornák vizét. A régi város árka mint a település kerítése egyes helyeken még tovább fennállott és megmaradt, de mind kevesebb jelentőséggel, bár az utcák végén kialakított városkapuk, kis ajtók, az őrházak, feladatukat továbbra is ellátták. A város kerítését már csak a sűrű, bozótos lícium jelképezte a visszamaradt régi árokparton, mely a libakerti részeken megmaradt a huszadik század elejéig. A Várad utca (volt Hunyadi és Deák Ferenc utcák helyén lévő Petőfi tér) csatornázása, mely a Varga és Cser (Vígkedvű Mihály) utcák szennyvízlevezetését is magába fogadta, a korábban említett csatorna rendszertől független volt. A város kisebb, déli területének a vizét összegyűjtő csatorna rendszer ugyanis, déli irányban torkollott a Tócóba vezető Véső laposi árokba. Ez a nyílt csatorna eredetileg élő vízfolyás volt, mely a Tégláskert déli részétől mintegy 100 méterre eredt, innen kiindulva több kisebb levezető vízfolyás vizét felvéve, a Véső laposon keresztül folyt a Tócóba. Az árok hossza több mint 4 kilométer volt. Kilométerenként az esése 1,06 métert tett ki. Korábban ezt a folyást nemcsak a város déli részeiről összegyűlt víz táplálta, hanem ide torkollott a város keleti részeiről, a jelenlegi Olaj ütőtől keletre eső területek, így a Csapókert lefolyó felszíni vize is. Az említett területeket később a vasútvonal kiépítése a várostól elszakította, de a víz lefolyása a vasúti hidak alatt változatlanul tovább élt és jelenleg is él. Ez különösen érezhető volt a legutóbbi 1939—40-es, belső árvizes évek nagy gondot okozott vízelvezetés megoldásainál. A Várad utcai csatornának a déli irányba vezetése természetes adottság volt, mivel a Miklós utcai torkolat, ahol e csatorna rendszert be kellett volna kötni, 297