A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Sápi Lajos: Debrecen első csatornázása

Debrecen településének eredeti magja —, mely a jelenlegi többszörösére megnövekedett város központjában fekszik, úgy helyezkedik el, hogy kisebbnagyobb szintkülönbözettől eltekintve, északkeletről délnyugati irányban egyenletesen lejt. Ez a lejtés a jelenlegi terület mintegy 6 kilométeres átmérő irányát véve figyelembe, közel 20 méteres szintkülönbséget jelent, vagyis az Adria feletti 126 méterről 106 méterre lejt a város szintje. Ha csak a régi városárka által határolt terület felszínét vizsgáljuk, úgy itt is közel 12 méter a szintkülönbözet. Ez a lejtés azonban nem jelenti a felső talajszint alatt elhelyezkedő első vízátnemeresztő agyagréteg szintjét. Ugyanis a város területén ez kagylószerű hatalmas teknő formájú mélyedéseket képezve alakult ki, több lépcsőben; egymástól eltérő magasságban. Ezek a mélyedések mint kisebb-nagyobb földalatti víztárolók működnek. Az ismertetett agyagkagylókat a Nyírség felől jövő szél évezredeken keresztül homokkal feltöltötte, különböző magasságokkal. Így az agyagréteg, valamint a felette elhelyezkedő feltöltődés változó szintje következtében a talajvízszint magassága a város területén igen különböző. Többször találkozunk rövid távolságon olyan jelenséggel, hogy az Adria szintje felett egy magasságban fekvő területen vízállásos rész alakul ki, míg a mélyebben fekvő résznél, ahol van természetes lefolyása a víznek, nyoma sincs vizes területnek. így a Vöröshadsereg útja 56. számú építkezés talajvizsgálatánál 1962 októberében az állandó talajvízszint magasságát az Adria felett 119,70 méteren találtuk meg, míg alig 200 méterrel délebbre a Petőfi téri régi állandó vízfolyás helyén, 1963 januárjában végzett talajvizsgálatnál az állandó talajvízszint 1,45 méterrel mélyebben, 118,25 méter volt. Ez is azt igazolja, hogy itt a talajszint alatt a víz áramlása változatlanul fennáll, különböző vízszint magasságokat alakítva ki. A változó magasságban elhelyezkedő természetes víztárolók biztosítják a város területén az állandó talajvízszint tartását s ezzel a növényzet életét, különösen nyári száraz időszakban. A város területén elkészült csatornázás a talajvíznek a kellemetlen jelenségeit már eltüntette. A nyílt árkok fenntartása idején azonban a belterületen sok-sok nehézséget és gondot okozott az annál is inkább, mivel a Tisza szabályozása és egyéb árterületek rendezése előtt Debrecennek és környékének vízügyi helyzete lényegesen nehezebb volt. Az általános talajvízszint sokkal magasabban állott, s az egyes folyások összehasonlíthatatlanul több vizet szállítottak. Igaz, hogy ebből kifolyóan a növényzet, főleg az erdő kialakulása lényegesen kedvezőbb volt. A régi városmag területén a fent elmondottak alapján állandó vízfolyások keletkeztek, melyek a lakóterületek településeinek formai kialakulásában komoly tényezőként jelentkeztek. Ilyen volt az északi város peremen kívül fekvő Libakert nagy terjedelmű vízállásos területe, melyet mint jó libanevelő úsztató helyet Libatónak neveztek el. Feltöltése hosszú időn keresztül folyamatosan tartott és jelenleg is rendezés alatt van, az itt létesült „Uj Elet Park" többszáz lakást magába foglaló beépítése során. A Darabos utcai lefolyás táplálta a jelenlegi Déri Múzeum helyén állott másik nagy vízállásos részt, a „Paptavát", mely már a régi városmag belső területén feküdt. Ide folyt le a Nagytemplom területének és környékének vize is. E vízállásos rész feltöltése az 1810-es években kezdődött meg és előbb Füvészkertnek használták fel, majd az 1920-as években indult meg a végleges beépítése, városias kialakítása. Kisebb, állandó vízfolyás volt a Csapó utcán, melynek árka a Nagytemplom előtt elhaladva a Pap tava lefolyó vizébe torkollott be. Az egykori térképen a le270