A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Sterbetz István: Vadlúd- és réceritkaságok a Hortobágyon

A hortobágyi vadlúdritkaságok közül mindenekelőtt a színpompás vörösnyakú lúd foglalkoztatja az ornithológiát. Világszerte sokat vitatott kérdés e faj vonulása s a Branta genus többi tagjától eltérően steppei ökotípusa miatt még érdekeltebbé válik ez a liba a magyar pusztákon. Vonulásának, telelőhelyproblémáinak statisztikai megvilágítását azonban bonyolulttá teszi, hogy a nagyjából az Ob és Jeniszej vonalával lezárt tundravidékre szorítkozó, kicsiny elterjedési területén alig cca 50 000 db-ra becsülhető a világ vörösnyakú lúd állománya (Uszpenszkij 1965). E kis populáció zöme télire Nyugat-Szibéria sztyeppéin át a Kaspi-tenger síkságaira vonul. Az Európában időként észlelt példányok megjelenésének magyarázatát keresve így csak csekély madármennyiségre alapozott értékelésre támaszkodhatunk. Az európai vonulás kérdését először Vasvári (1929) próbálta tisztázni. Szerinte a kontinensünkön megjelenő Branta ruficollisok mozgalma nem önálló jelenség. Ezek még a közös költőterületen keverednek az Európa felé tartó nagylilikek (Anser albifrons Scop.) csapataiba és így csak e tömegfajhoz csatlakozó, alkalmi alkalmi vendégeknek tekinthetők. Később azonban, amikor a harmincas években — elsősorban a Hortobágyon — évről évre gyakoribb lett a már homogén csapatokban is megjelenő vörösnyakú ludak beáramlása, Sátori (1936) ezt a fajt is rendes átvonuló madarunknak kívánja elismertetni. A fentebb közölt hortobágyi adatokból azonban az is kitűnik, hogy az 1934—35 évi tetőzés után hirtelen újra visszafejlődik ez a mozgalom. 1938 óta megint csak évek telnek el, amíg avatott szem, vagy puskacső elé kerül hazánkban egy-egy vörösnyakii vadliba. 1. kép. A hortobágyi Halastón 1953. dec. 20-án lőtt vörösnyakú lúd (Branta ruficollis Pali.) A Madártani Intézet gyűjteményében. (Fotó: Sterbetz) 24