A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Mesterházy Károly: Adatok a honfoglalás kori magyar köznépi család szerkezetéhez

teljes hiánya. A Dunántúlon a XI. század közepétől fordul elő az S végű hajkarika szélesre kalapált végű változata.

16 Az első bordázott végű példányok megjelenése Halimbán a XI. század közepe (697. és 763. sír).

17 Az Alföldön általában Salamon denárával vagy még későbbi érmekkel keltezhetők: Békés-Povádzug 36. sírban Salamon érmével,

18 Hódmezővásárhely-Hunyadi halom 9. sírban

19 Salamon denárával, ugyanez a helyzet a Kiszombor temető 414. sírjánál is.

20 Szentes-Kajánon a 23. sírban vastag S végű hajkarika volt, a mellette levő 24. sírban pedig I. Endre denára.

21 így a vastag, szélesre kalapált, de bordázatlan S végű hajkarika alföldi használatának idejét a XI. század közepétől keltezhetjük.

22 Ez egyben a nádudvar-töröklaponyagi temető felső időhatára is. Temetőnk tehát a X. század 70-es éveitől a XI. század közepéig, mintegy 70—80 évig volt használatban, vagyis valamikor I. Endre idején hagyta fel temetőjét a lelkében még pogány lakosság. Az embertani anyag vizsgálata, melyet Lipták Pál végzett el, 16 aduitus és 14 maturus korú egyént állapított meg, tehát az elhunyt felnőtteknek majdnem fele 40 éven felüli volt. Ebből következik, hogy a temetőt egy közösség három nemzedéke használta, a legkorábbi temetkezések az első nemzedék, a 70—80 éves használati idő pedig további két nemzedéknek felel meg. A fenti adatok segítségével megkíséreljük a temető részletesebb elemzését. Módszerünk azonos a László Gyula által kidolgozott temető elemzési módszerrel. A nádudvar-töröklaponyagi temetőben a sírmellékletekkel és az antropológiai adatokkal kiegészítve megrajzolt elemző temetőtérkép segítségével minden kétséget kizáróan felismerhetjük a temetkezések rendszerét. A sírok jól elkülönülő sorokat alkotnak. Minden egyes sorban meghatározott rendben temették el a halottakat. A sorok rendszerében kettősséget figyelhetünk meg. Az I. számú sorban a leggazdagabb sírt a sor E-i szélén találjuk meg, az összes többi sorban a D-i szélen. Az I. számú sor leggazdagabb sírja a 37. sz. női sír. Korát a benne talált két vékony bronz S végű hajkarika a X. század végére ill. a X—

XI. század fordulójára keltezi.

23 A 37. sír egyúttal a sorban a legkorábbi is. Mellette, tőle D felé minden sír szegényesebb és fiatalabb. A 38. számú temetkezés már a tárgyak tipológiai fejlődését tekintve is fiatalabb. 5 mm szélesre kalapált ezüst huzalból készült S végű hajkarikája a XI. században általános. A 41. sírban a XI. század közepére jellemző, szélesre kalapált S végű ezüst hajkarika volt. A halottat koporsóban temették el. Hasonlóképpen koporsós temetkezés volt a 42. sz. sírban is, melyet meghatározhatatlan XI. századi érme keltezett valószínűleg I. István korára. Hasonló, de pontosabban meg nem határozható korúak voltak a sor többi temetkezései is. Az első sor tehát a X. század végétől ill. a X—

XI. század fordulójától a XI. század közepéig népesült be, kb. 50—60 év alatt. Mivel a 37. vagyis a leggazdagabb és legkorábbi (s talán a 48. sír) halottja, tehát a tipológiai módszerrel megállapított kormeghatározásunk szerint a legkorábban elhunyt halottak csak aduitus korúak voltak, úgy látszik, hogy a sorba két nemzedék temetkezett. Feltűnő az a jelenség, hogy e sorban hat nő és három gyermek mellett csak egyetlen férfi sírja volt. Szembetűnő az is, hogy a legrangosabb halottak nők voltak. Anélkül, hogy azonnal a jelenség értelmezésével foglalkoznánk, vizsgáljuk meg a többi sír sorokat is. A temető második sorába temetkeztek a közösség első halottai. Tulajdonképpen ez a sor mutatja legkifejezőbben a temető szerkezetét, belőle olvasható ki leginkább köznépi temetőink, X—

XI. századi közösségeink társadalmi tagozódása, alapegységének, a magyar köznépi családnak képe. A sorban 13 felnőtt 149