A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Adatközlések - Kövér Sándor: Az 1739. évi fekete halál Hajdúböszörményben

király 1479-ben a nagy mirigyhalál elől „az erdőkbe és kies vizek mellett bujdosott vala." 1645-ben ez lett a jelszó pestis idején: hamar, messze, későn, pestis ellen orvosságod lészön. Ez azt jelenti, hogy hamar kell menekülni a járvány elől, messzire elmenni és későn visszatérni! így a védekezés ugyan helyes volt, de a betegség okáról nem tudtak semmi biztosat. Buzinkay már láthatatlan csírákat, rothasztó férgeket emleget, de ez csak feltevés, bizonyíték nélkül. Mindenesetre ez fejlettebb vélemény, mint pl. „az istenek haragja" az Iliászban, vagy „a levegő romlása" Vergilius Aeneisében, vagy „a csillagküldte pestis", amellyel „az ég mérgezi a bűnök városának levegőjét" (Shakespeare: Athéni Timon). A tudatlanok magyarázták a falakra, emberekre kent méreggel, mérgező porok szétszórásával, kútmérgezéssel. A gyanúsítottakat pedig üldözték, agyonverték. A párizsi orvosi kar a magyarországi 1348-i pestist a rothadó halak bűzétől megfertőzött levegőnek tulajdonította, csillagászati befolyásokkal kapcsolatban. Hogyan védekeztek a régiek ? Erről már tettünk említést. Helyes volt, s ma is megállja a helyét a betegek és környezetük elkülönítése. Emellett védekeztek tűzzel, füstöléssel (tömjén, myrrha, boróka), szagos füvek, szagos eszenciákkal töltött golyócskák szagolásával, a pénznek ecetes vízzel való lemosásával, amulettekkel, „pestisvízzel", fokhagymával, retekkel és köztisztasági rendelkezésekkel (sxemételtávolítás, pöcegödrök tisztántartása stb.). Éhgyomorra ivott saját vizelet 24 órára biztosan védett — a kuruzslók szerint (1645. évi feljegyzés). Jó volt bakkecskét tartani a háznál és néha hozzányúlni, mert annak szaga elűzi a dögöt. A pékek hosszú csipesszel adták át a kenyeret a vásárlóknak. Az orvosok, ápolók, hullaszállítók védőruhát vettek magukra: hosszú tóga, bőrkesztyű, fedett fej, vastag szemüveg, álarc, az árarcon hosszú, madárcsőrszerű orr, melyben szagos anyagok voltak, hosszú bot, mellyel kitapogatni próbálták a beteg pulzusát. Járvány idején sokszor koporsó nélkül, vagy létrán, de Debrecenben pl. vaskoporsóban vitték a halottat a temetőbe. Lepecsételték a templom ajtaját, eltiltották a halottaknak a templomba való bevitelét, felravatalozását, a harangozást. Eltiltották a levelezést, a csapszékbe való járást. De a csapszék előtt lehetett inni, ha a kocsmától 20 lépésre az illető letette az edényét; a bor árát egy óráig ecetben kellett áztatni vagy felírni hit szerint. A „veszteglőházba" az úrvacsorát a sáncárkokon át hosszú póznán nyújtották be. A veszteglőházat önkényesen elhagyni tilos volt, bárki agyonüthette vagy lelőhette a rendelkezés megszegőjét. A halottakat pap nélkül, anyakönyvelés nélkül temették el, hogy ezzel se hurcolják szét a ragályt. Lehet, hogy azóta nem szokás a halottakat a templomba bevinni, csak a templom elé. Lássuk, hogyan gyógyították a régiek a pestist ? Egy 1570. évi pestis-bubó elleni recept: „Végy 3 rész tormát, ugyanannyi retket, 3 szúnyogot, 3 pókot szárnyastul, 3 szem borsót, 3 szem borókamagot, törd össze mozsárban, kend vászonra s úgy tedd a beteg helyre." Vöröshagymából, lilomgyökérből stb. készített tapaszokkal érlelték a tályogot s azután késsel vagy marószerekkel megnyitották (1624). — Bubóra jó volt a kettévágott fekete tyúk is (1645). — A varangyos béka pora amulettben vagy kataplazmában bubóra volt használatos (1690). Használták a térj éket egy pohár borban kétszer bevéve. Bubó ellen fehér flastromot vagy sült veres hagymát szappannal és mézzel keverve, vagy kovásszal, vagy nyúlbőrrel. Ha megért a bubó, kivágták. (Weszprémy) A gyógyítást orvosok, pestisorvosok, borbélyok, kuruzslók végezték. Az 1739-es járvány idején dr. Buzinkay György volt a debreceni főorvos, mellette 575