A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Adatközlések - Kövér Sándor: Az 1739. évi fekete halál Hajdúböszörményben

Debrecen város nemcsak magát, de a szomszéd községeket is igyekezett védeni, így 1739. július 23-án ezt írják Böszörménynek: „Valamint Kegyelmetek őrzi magát az infektusabbaktul, úgy mi is tartozunk őrizni kegyelmeteket magunktul!" Böszörményben az első megbetegedést július 21-én jelentették: Thót András 8 éves fia András, aki kelevényben meghalt harmadnapra. Ót követte Kövér György 8 éves Erzsébet nevű leánykája, aki július 22-én, betegsége 4. napján mirigyben halt meg. (Ez a Kövér György ükapám volt.) Ekkor a napi halálozás 1—2 volt, a hónap végén már 4—5 halott is volt naponta. Augusztusban még van két olyan nap, mikor nem volt pestises halott (3. és 6.). Augusztus végére azonban már naponta 15 — 20 a halottak száma. Tetőfokát szeptember 18 — 20-án éri el napi 42 halálozással, azonban ebben a számban csak a magyarok vannak benne, ráczok és cigányok nincsenek, úgyhogy, ezekkel együtt a tetőfokon napi ötvenre tehető a pestises halottak száma. (A ráczok és cigányok nincsenek névszerint és naponta felsorolva a kimutatásban, csak havi összegezésben!). Még októberben sem volt olyan nap, hogy ne lett volna pestises halott, bár a magyaroknál a naponkénti szám 24-ről 1 — 3-ra csökkent. Novemberben aztán mindig több az olyan nap, amikor senki sem halt meg pestisben, de 12 napon át még ekkor is volt 1—4 halott; sőt még decemberben is volt 14 napon át pestishalálozás egészen karácsonyig. Ezután csak január 11-én volt még egy mirigyhalál és ezzel be is fejeződött a járvány. A halálozás leggyakrabban a betegség 3—4. napján következett be, ritkán a 7., 12., 14-ik napon. Általában 5 — 6 napon túl a haláleset igen ritka. Egy esetben egy 14 éves leány három hétre halt meg. Néha azonban már az első napon végzett a pestis a beteggel. A két nem halálozása közt kevés az eltérés: 725 férfi 685 nő volt a magyarok között. A járvány első felében, a halálozások csúcspontjáig a női halottak száma volt magasabb, majd attól kezdve a férfiak voltak túlnyomó számban. A járvány utolsó harmadában alig halt meg felnőtt nő. Ez talán azzal magyarázható, hogy a betegeket ápoló nők kapták meg elsősorban a betegséget és hamarább átvészeltek — már aki élve maradt — mint a férfiak. Debrecenben, ahol a járvány tovább tartott, októberben érte el tetőfokát a halálozás, amikor a napi átlag 113 volt. Említsük meg a hajdúhadházi adatokat, melyek Nagy Sándor: Hajdúhadház története (1928) с könyvében találhatók az 1739. évi pestisjárvánnyal kapcsolatban. Hajdúhadházon fél év alatt 691 halálesetet okozott a pestis. A város akkor lakosságát dr. Nagy Sándor 800 főre becsüli. Eszerint Hajdúhadházon a lakosság 86%-a halt meg pestisben. Egész utcarészletek váltak üresekké, a temetési harangszó elnémult, szertartás nem volt. A gazdátlanul maradt földeket ismét fel kellett osztani. „Olyan iszonyú tél volt, hogy 23 hétig mindenütt hó volt öreg marhának és juhnak nagy veszedelmével." mondja az egykorú hadházi feljegyzés. Ez viszont jó hatással lehetett a járványra, mert a pestis nem szereti a nagy hideget. Szószerint idézem itt Weszprémy István debreceni főorvos jellemzését a pestisről dr. Nagy Sándor nyomán. Weszprémy István (1723—1799) orvostörténeti könyvében, a Succinta medicorum Hungáriáé et Transsilvaniae biographia (Lipsiae, 1774—78) a következőket írja: „A ragályos nyavalya hirtelen való nagy nyilallással és erős főfájással kezdődvén, a mirigyesek hónalylyukat, mejjöket, torkukat, ágyékukat, horgos inaikat fájlalták. Sokakat legelsőben hányás, ökröndözés erőtetett, forrósággal és hidegleléssel; azután kiütötte magát a guga, kinek torkában, kinek ágyékában, 570