A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Tóth Béla: Gulyás Pál (1899–1944)

írók a Nyugat régi tekintélyei mellett egyre gyakrabban lesznek Debrecen és a debreceni költők, elsősorban Gulyás Pál és sógora, Juhász Géza vendégei. A magyarság egyre nagyobb válságok felé zuhanó élete, a fasizmus térhódítása — Gömbös Gyula kormánya idejében vagyunk — mind határozottabb állásfoglalást, szerepvállalást kíván meg a „nemzet őrlelké"-t jelentő íróktól. Az említett írói csoport, elsősorban Németh László és Debrecen találkozásaiból születik meg az első jelentős összefogás, szembenézés is a válságba jutott nemzet feladataival. A Válaszra gondolok, mely Debrecenből indult el, Gulyás Pál nevével a homlokán, de ugyancsak jellemzően mutatja a debreceniek beállítottságát az Ady-Társaságnak a régiek mellé szervezkedő új hungarológiai osztálya. (1. Kardos Pál: A debreceni Ady-társaság húszéves története. Vándortűz 6. 97.) A Kalevala és ezek a körülmények alakítják ki Gulyás Pál költészetének további sajátságait. „Vissza kell adni a tömegnek azt, amit az Isten valamikor nekik ajándékozott, de a Történelem eddai hatalmai, Louhi rontó igéi elvették tőlük: vissza kell adni a tömegeknek a kalevalai minőséget." (Űt a Kalevalához.) „A néppel és a nép fölött" — hangzik tömören a magára, korára s feladatára eszmélt költő jeligéje. A mítoszok nem autochtonok. Egyaránt megtalálni bennük a népit és a nép felettit, a különöst és az egyetemest. Más szóval: a természet „magánvalójába", az „Ideák" világába az út Tiszadobon át vezet. A hajlam és a tudatos felismerés mezsgyéjén áthágó lépést a „Búcsú a mestertől" jelzi. Annak jele ez a vers, hogy a költő nemcsak önmagát találta meg, de megvilágosodott előtte kora magyar irodalmához, íróihoz való viszonya is. A versben a külsőre, szép megjelenésre, művességre irányuló szélsőséges értelemben vett babitsi formakultusznak s iránynak mond búcsút, távozóban Dante, Vipunen alagútján; Hisz szarvasa nyomában a természet élő, még hideg formákba nem dermedt világa felé: Meg kell rothadni, Mester, földbe kell magunkat ásni. Láttam, süllyedő testünkben egy új indulat zsigerje fog zsongani, agyunkban új velő. Talpunk alatt ereszkedik a föld, már húzza a holt fák hínárait, egy új formát fú már a föld melegje s olvasztja már a régi zárait. (1936. szept. 30.) Gulyás üdvössége, költészetének sikere most azon fordul meg: sikerül-e ebbe az irányba áttörnie. Vagyis az eszmék egyetemességét ki tudja-e a sajátos népi képzelet eszközeivel fejezni, tud-e olyan képrendszert teremteni, melyet a nép magáénak ismer, magáénak fogad el. Az erőfeszítést elsősorban néhány népi ihletésű vers jelzi: Újévi vásárfia, Bárányok Debrecenben, s a legszebb: Somodi Borbála, néhány román népballada átültetés, néhány népies jellegű természeti kép, kifejezés sajátos gulyási vetületben: Zöld vetésünk ködben forog, jönnek a köd-apostolok, hátukat nagy zsák húzza: ködtengeri, köd-búza. 19 Déri Múzeum Évkönyve 289