A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Tóth Béla: Gulyás Pál (1899–1944)

Oh hozz egy könyvet, szent imádság oldja fel csontjaimat, míg elvész bennük a szilárdság! (A mythosok határán) Most még jobban érzi a való világ szűkösségét: Megfojt minden, ami közel van, légy a távolság angyala Az űr gyógyít meg, csak az űr, A végtelen terek havas átlói. (Egy téli alkony emlékére) Az Ideákban találja meg az életet, az igazit, a nem múlót, amely nincs alávetve a halál törvényeinek. Ezek előtt száll el belőle a mulandóságnak költészete egész világát átlengő fájó érzése: A forma csak egy délibáb, ő rajta túl virul az élet (Az elmúlás játéka) Bizony tótágas a Természet felhőként foszló anyaga, csak egy van az ércnél keményebb: az érc fölött az Idea. Az eszme tartja fönn a létet, a lét a Délibáb fia (Schiller-köszöntő) Az ideában minden eggyé lesz: mélységek és magasságok, közel és távol, élet, halál, múlt és jelen. . . „Az Ideák mindennél szebbek!" Boldogan olvad egybe velük, adja fel magát: Amit ajkamról a nyelv összevissza dobált világgá, mint egy csintalan madárka hangicsál a tölgyek ágán: nem az én szavam! nem az én szavam! (Egy filozófus házaspárnak) A költő, aki eddig hontalan Oedipusként tétován állt a Szfinx-Természet megfejthetetlen, végzetes rejtvényei előtt, most szinte megmámorosodik, mint a pünkösti tüzes nyelvek apostolai, az „Ideák" részegültje lesz: úgy érzi magát, hogy hatalmában a világ: Ez itt az alföldi bús pusztaság, nincs semmim már, csak puszta két karom, mégis enyém lesz az egész világ forgása e folyton forgó malom, 286