A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Károlyi György: Feljegyzések a népi egészségtan és gyógyítás köréből (Nyíracsád 1956–59 és 1964)

kérdezett személyek nem tudtak választ adni erre. Magyari—Kossá (6) és Luby (7) számos helyen említi, de magyarázatot nem adnak. Ecsedi (5) egy egész közleményt szentel a kilences szám szerepének, azonban ő is csak regisztrál, de nem okol meg. Még Liszt (3) jut legtovább, de pozitív válasza neki sincs, csak két lehetőséget említ meg: 1. Baálzebub főördögnek, a boszorkányok nagymesterének neve kilenc betűből áll. 2. A reformátusok a Miatyánkot kilenc részre osztják. Szerinte valószínűleg valamelyik — vagy mindkét — túlvilági hatalommal való titokzatos kapcsolat létesítését szolgálja.) VI. Befejezésül azt a kérdést szeretném még röviden érinteni, hogy miért tartom fontosnak a nép babonákban és gyógymódokban is tükröződő pszihéjének megismerését. Azt már említettem, hogy az egészségügyi, de általában a tudományos nevelőmunka szempontjából mi a jelentősége. Teljesen egyet lehet azonban érteni Berde (10) álláspontjával, aki azt mondja: „Nem csak a népet, az orvost is fel kell világosítani." Személyes tapasztalatommal is erősíthetem azt, hogy az orvosok sokkal kevesebbet tudnak erről a mindennapi munkájuk eredményességét nagymértékben motiváló kérdésről, mint kellene. A népi hiedelemvilág ebben a vonatkozásban nincs kellően felkutatva, még kevésbé ismeretesek azok a törvényszerűségek, amelyek dinamikáját meghatározzák. A népi gyógyítás tárgyi anyagának megismerése mellett legalább hasonló fontosságot kell tulajdonítanunk a módszerbeli ismereteknek. És itt elsősorban nem az egyes beavatkozások praktikus lebonyolítására gondolok, hanem arra az egész légkörre, ami a „gyógyító ember" (legyen az orvos vagy javas) és a beteg között kialakul. Berde (10) arra a kérdésre, hogy „miért bízik a nép a javasban ?" a következő választ adja: „Anév nem is fontos, ellenben fontos az a körülmény, hogy közülük való, az ő nyelvükön beszél, nyitott könyv előtte a falusi — pusztai ember minden dolga-baja, életszemlélete. Ezek ismeretében sokkal inkább megérti őket, mint bármelyik doktor, aki a nép fia számára bizonyos mértékig mindig idegen ember marad." A szerző ezt 1940-ben írta le, de azt hiszem, ma a szocialista orvostípus számára sem lehet szebben meghatározni az ellátására szoruló lakossággal való eggyéválást, mint ahogyan itt van. Sajnos, sok gyakorló orvosunknak sem ösztönös, sem tudatos pszichológiai és pszihoterápiás készsége nem éri el egy analfabéta javasasszonyét. Nem épít ki a kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatokat, „nem válik eggyé" a néppel. Ezen a téren egyetemi oktató-nevelőmunkánkra nagyon komoly feladat hárul. Úgy kell felkészítenünk az új orvosnemzedékeket, hogy korszerű tárgyi tudás mellett ennek az egészen alapvető, a „gyógyító ember"-rel szemben ősidők óta megnyilvánuló jogos követelménynek eleget tehessenek. El kell érni, hogy ezek a hiedelmek ne akadályozzák meg azt, hogy a beteg az orvost keresse fel bajával, s a tudományosan megalapozott orvosi tanácsok megtartását se gátolják. (14). A legmodernebb gyógy eljárások mellett is csak így biztosítható az, hogy népünk egészségügyi ellátása — és ezen keresztül egészségi állapota — a korszerű tudományos színvonalnak megfelelően, rendszeresen tovább javuljon. Ha szerény munkám tárgyi ismeretközlésén túl sikerül a kérdés fontosságára ebből a szempontból is felhívnom a figyelmet, úgy érzem, elértem célomat. 253