A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Sápi Lajos: A debreceni Csokonai Színház 100 éves történetéhez

magokat, mind memorizálásokra, de főképen kellemes actiojokra való nézve megkülönböztették." Az előbb ismertetett varga-színben elhelyezett színház-helyiség sem volt azonban jobb állapotban az elsőnél, mert 1810-ben Gulácsi Antal táblabíró, ki a színházat három évre bérbe vette, eredménytelenül folyamodott komoly javítás végett a város elöljáróságához. A helyszíni szemle során azt állapították meg, hogy a szükséges kőműves és ácsmunkára 12 600 forintra lenne szükség, hogy állandó színházat tudjanak biztosítani, de ezt az összeget nem sikerült előteremteni. „Kevés igazítással maradt minden úgy, ahogy volt" és alig 5—6 év múlva Balogh István színész Debrecenben megfordulva keserűen írja: „Színház a csizmadiaszínben, elhagyott állapotban, a tetőn a csillagokat lehetne számlálni." Az 1814-től 1820-ig terjedő időben a színház bérletére Nagyváradról Sándorfi főorvos kap megbízást, kinek anyagi támogatója Rhédei Lajos gróf volt. Vezetése alatt a színtársulat felváltva játszott Debrecenben és Váradon. Az új társulatnak hasonló sikere volt eleinte, mint az elődjének, de 1819-ben, mikor a bérleti díjat már 4 éve nem tudta fizetni, az igazgató panaszosan rója fel a város vezetőségének, az elmaradt árenda okául, „hogy 1819-ben a városi consul Reviczky úr, bizonyos kötelén járó és magokat lovon producáló társaságnak Lőrincz-vásárkor a szabad játszást megengedte és ez a társaságnak 1360 forint kárt tett, mert akkor belebuktak és csak Sándorfi segítette ki őket."

5 A színház látogatottsága 1821-re gyérebbé vált, amit az igazgató a játékszín elhanyagoltságával igyekezett magyarázni. Ezért kéréssel fordult a város vezetőségéhez az épület kisebb átalakítása és karbahelyezése céljából. A tanács a kérelemnek megfelelően a legszükségesebb javításokat elvégeztette Rabi Károllyal, kinek 1821-ben készült átalakítási és felvételi rajzán egy 11 öl 3 láb 2 sukk hosszú és 6 öl széles nagyterem van ábrázolva. Ez megfelel egy 22,40 méter hoszszú és 11,38 méter széles teremnek. Ez az első hiteles rajz a debreceni színház régi játékszínéről. A színjátszás történetében a megfelelő helyiség hiánya nem volt egyedülálló jelenség. A miskolci játékszín hasonló állapotáról emlékezik naplójában az 1817 —1819 évről ebben az időben Déryné az alábbiak szerint: „A sötétkapu alatt volt egy nagy, romkinézésű épület, üres vakolatlan ablakokkal. Csak a vörös téglákkal környezett ablakkörülete vigyorgott kellemetlenül az emberre. Itt énekeltem a nagy áriákat. Felül a színház teteje nem volt befödve csak egy sor ritka zsindellyel és a hó kényekedve szerint esett le csupasz nyakamba és karomra. Ez volt a csizmadiaszín. Azelőtt csizmadiák árulták benne csizmáikat." Az 1820-as évek elején a társulat az év legnagyobb részét más városban töltötte, — nagyobb bevételt remélve, — s ez idő alatt 1823 április és május hónapjaiban egy német nyelvű színtársulat vendégszerepelt Debrecenben. A feljegyzések szerint a játékuk igen alacsony szinten mozgott. Visszatérésük után a város lakossága ismét szeretetébe fogadta a magyar színjátszókat, kik között országos hírt és megbecsülést szerzett színészek is voltak. Sándorfinak 1824-ben bekövetkezett halála után a színház igazgatósága majdnem évről-évre változott. A városnak állandó anyagi támogatásával lehetett csak a színház működését fenntartani. Az időközben megrongálódott ülőhelyeket a város 1827-ben újakkal cseréltette ki, de nagyobb átalakítást vagy javítást nem végeztetett. Az egykori feljegyzések szerint „1929 januárban adatott többek közt a „Sevillai borbély", azon énekes társaság által, mely Kassán, Miskolczon már 164