A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Módy György: Polgár és Szentmargita 1848–1612 között

emberei több mint ezer juhot hajtottak el, 1544-ben más jószágok között 12 java ökröt. 1538-ban csak egy szentmargitai jobbágytól 4 lovat hajtottak el erőszakkal Bebek Ferenc emberei. 1544-ben Török János margitai jobbágy 18 ökrét vették el Serédy Gáspár szolgái. Török János ugyanakkor 10 borjúnyi kárt is szenvedett. Ugyanebben az évben még hat margitai jobbágyot sorol fel forrásunk, akiknek meg lovait vitték el.

55 Ezek az adatok mind jól megvilágítják a nagymértékű állattartást. Az, hogy az állatkárokat elszenvedő jobbágyok között 10 év alatt többször is ugyanazok jönnek elő, azt a következtetést engedi meg, hogy voltak parasztok, akik kimondottan jószágtartással foglalkoztak. A gabona-, és bárány-tized jegyzékek összevetéséből is az tűnik ki, hogy a legtöbb juhtartó jobbágy a kisebb gabonatizedet fizetők csoportjából kerül ki. Feltételezhető tehát az, hogy ezeknek a juhászat lehetett a főfoglalkozásuk, elsősorban is azoknak, akik csak báránydézsmát fizettek (Polgáron hatan, Szentmargitán négyen a 14 illetve 10 báránydézsmát fizetőből).

56 A fizetett gabonadézsma illetve az abból következtetett gabonatermés nagysága alapján különösebb tagozódást a két helység jobbágyai között nem találunk, mintegy 1/5-ük szerepel az átlagnál valamivel nagyobb dézsmával. Kereszténypénzt, — 5 vagy 6 dénárt — azoktól szedtek, akik gabona és báránydézsmát nem fizettek. Soraikban kell keresnünk a görögkeleti egyházhoz tartozókat, a mesterembereket, és azokat, akiknek valamilyen okból a természetbeni tized fizetése alól mentesítést adtak (pl. rossz termés). 1556-ban Polgáron csak ketten fizettek kereszténypénzt, de Szentmargitán 18-an. Ha figyelembe viszszük, hogy ebben az időben a magyar jobbágyság névadásában a foglalkozási neveknek egy adott személyre vonatkozóan konkrét értelme van, altkor is a húsz kereszténypénzt fizetőből csak négy olyat találunk, akik bizonyára mesteremberek voltak (Mészáros Benedek, Mester Melchior, Trombitás Demeter és Kovács János). Az egri káptalan birtokainak szolgáltatásait az 1510—1550-es évek állapotát tükrözően tartalmazó később többször átírt forrás szerint Polgár (Polgári) Szent György-napi cenzusában minden telek után 1 forintot tartoztak adni, a zsellérek pedig 25 dénárt. Mindegyik telkes jobbágy 8 dénárt, 1 csirkét és 1 kenyeret kellett adjon ezen kívül az officialisnak. Szent Mihálykor mind a telkes jobbágyok mind a zsellérek ugyanezeket tartoztak adni. A gabonafélék (frugum et bladorum) kilencedét az officialis kertjébe asztagba gyűjtve kellett behordják. Szentmargitán a cenzus ugyanannyi volt, az officialisnak viszont nem tartoztak semmi szolgáltatással. A telkes jobbágy és a zsellér is azonban 3 kalangya szénát kellett a földesúr részére behordjon az officialis kertjébe. A gabonakilencedet (frugibus et bladis) itt már kicsépelve tartoztak behordani (importáré trituratas). Mindkét birtokon a káptalan jövedelmét igen nagy mértékben növelte a halászat. Földesúri jövedelem volt Polgáron a Tisza nagy Morotvájából való halfogásfele s a már Bakócz idejében meglevő és gondozott halastavak — Kérésztava, Demetertava, Tökös, Királyere, Sulymos, Kálna, Keskenycenter, Létava (Keresthawa, Demeter thaw a, Thekes, Kiralyere, Sulymos, Kalna, Keskenczenter, Lethowa) — fogásának 1/3-a. Forrásunk megörökíti a káptalan határozatát, hogy a jövőben ezekből is felerészt tartoznak adni. A szentmargitai halastavak — Morotva, Selypes, Hortobágy, Nagyvölgy, Nagykerecse, Kiskerecse, Bodon, Egyházfeneke, Keszeges, Királytava, Gyékényes, Szandalós-ere (Morothva, Zelpes, Horthobal, Nagyveölgy, Nagy Kerecse, Kiskerecse, Bodon, Egyhazfeneke, Kesseghes, Kiralytava, Gyikinyes, Zandalos Ere) — halfogásának fele értékét kellett a jobbágyoknak 139