A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)
Tanulmányok - Kovács Tibor: Adatok a későbronzkori egyeki csoport kialakulásához
menyünk szerint valószínűleg nem egyidejű kapcsolat eredménye, hanem a csorvai csoport kialakulásával nagyjából egyidőben befejeződő rákóczifalvi csoport kisebb nép töredékének dél felé irányuló mozgását mutatja. Kemenczei Tibor eredményei szerint a későbronzkor első periódusában füzesabonyi csoportok éltek tovább Észak-Magyarországon (Zagyva-vidéki csoport, 82 bodrogszerdahelyi csoport 83 ). A Felső-Tiszavidéken az egyeki, a Tiszántúl keleti részén a hajdúbagosi csoport alakult ki a halomsíros kultúra népességének hatására. 84 Kemenczei vázlatosan foglalkozik az egyeki kultúrával. Két csoportját különbözteti meg: a rákóczifalvi csoport kialakításánál vatyai, az egyeki csoportnál a füzesabonyi kultúra hatásának jelentős szerepét hangsúlyozza a közös halomsíros összetevő mellett. 85 Véleménye szerint az egyeki kultúra a berkesz-demecseri csoport kialakulásával ér véget a későhalomsíros kultúra nyomásának hatására a későbronzkor második — harmadik periódusának fordulóján. 86 Az egyeki és a rákóczifalvi csoport emlékanyaga jelentős mértékben különbözik egymástól. Egy kultúrába foglalásukkal nem értünk egyet. A rákóczifalvi csoport kialakításában halomsíros elemek nem vettek részt, s népessége — első szakaszában — vatyai, füzesabonyi, szőregi továbbélő népességből tevődik össze. A csoport része annak a továbbélő középbronzkori kultúrkörnek, mely a későbronzkor első periódusában a Dél-Tiszántúl kivételével a Tiszántúl és a Felvidék területét birtokolja. A később kialakuló egyeki csoport a kultúrkör egyik csoportjának (bodrogszerdahelyi csoport) déli területét foglalja el, s kialakításában elsősorban a felvidéki korai halomsíros népesség vett részt. Az 1960 elején lezárt, s csak a közelmúltban megjelent tanulmányában Bóna István a szórványként felszínre került tiszakeszi leletek kapcsán — néhány kiragadott edénytípus elterjedésére alapozva — megállapítja, hogy a középbronzkor végén a Tisza jobbpartja mentén a Sajóig előnyomult kis halomsíros csoportok rövid élete után 87 az egyeki kultúra elfoglalja az egész Tisza-vidéket, s a felvidéken megelőzi a pilinyi kultúrát. 88 A Tisza-vidéken élete kitöltötte volna a későbronzkor 1—2 (Reinecke BB 2-BC) időszakot. 89 Az általa felsorolt 40 „egyeki" lelőhely anyaga nagyrészt a bodrogszerdahelyi, rákóczifalvi, hajdúbagosi csoporthoz, illetve a pilinyi kultúrához, és csak néhány (Egyek, Igrici, Nyíribrony, Szabolcs) 90 tartozik az egyeki csoporthoz. (A Bóna által egyekinek meghatározott leletek felvidéki feltűnésével Kemenczei Tibor foglalkozott, és megállapította, hogy nem tartoznak az egyeki kultúrához.) * * * Az egyeki leletekről alkotott vélemények kritikájához összefoglalóan a következőket kívánjuk megállapítani: A középbronzkor önálló fejlődését megszüntető első halomsíros hullám 92 megjelenésének következményeképpen a középbronzkori népcsoportok a Felvidéken (Zagyva-Mátra vidéki, bodrogszerdahelyi csoport 93 ) és az Alföld egyes részein (Debrecen környéke — Hajdúbagosi csoport, 94 Észak-Kelet Tiszántúl — felsőszőcsi csoport, 95 Szolnok környéke — rákóczifalvi csoport) összpontosultak. A későbronzkor első periódusában élt csoportok kialakulásában csak közvetve vett részt a halomsíros nép. A középbronzkor viszonylag hosszú ideje alatt az egyes kultúrákon és csoportokon belül kialakult társadalmi szerkezet (a kultúrát, csoportot alkotó kisebb népegységek: nemzetségek, családok) — vérségi, gazdasági, területi kapcsolat — a külső támadás következtében megbomlott. Az eredeti területükhöz viszonyított kisebb területen a középsőbronzkori (ez nem csupán terminológiai fogalom!) csoportokká fejlődtek át, melyeknek a középsőbronz80
