A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Adatközlések - Ujváry Zoltán: A „Mennyből jött levél” népi párhuzamai (Adatok a parasztság antiklerális megnyilvánulásaihoz)

Ujváry Zoltán A „Mennyből jött levél" népi párhuzamai A magyar folklórirodalomban viszonylag kevés adatot találunk a nép anti­klerikális megnyilvánulásaira. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy ilyen irányban tudatos gyűjtés nem folyt. Pedig a különböző gyűjteményekben elszór­tan közölt antiklerikális tendenciájú dalok, anekdoták, mesei keretbe ágyazott történetek, Miatyánk-paródiák stb. azt mutatják, hogy idevonatkozó feltáró munka nyomán a vallás, az egyház ellen irányuló hagyomány összességében a magyar folklór jellegét, tematikáját tanulságosan egészítené ki. A Mennyből jött levél a néphagyománynak ahhoz a rétegéhez tartozik, amelyik jobbára csak kéziratos könyvekben őrződött meg. Egykori előfordulásá­ról, a nép körében való ismeretéről a kéziratos könyvek tanúskodnak. A szóbeli hagyományba terjedelme miatt természetesen nem kerülhetett be. Az azonban egészen bizonyosra vehető, hogy annak tartalma sokfelé közismert lehetett, a kéz­iratos könyvecskékből alkalmakként felolvashatták. Otrokocsi Nagy Gábor foglalkozott részletesebben a Mennyből jött levél irodal­mi vonatkozásaival. A Mennyből jött levél több variánsát őrzi a debreceni és a sá­rospataki református kollégium kéziratos gyűjteménye, amelyek szerzői, ill. máso­lói elsősorban diákok voltak. Otrokocsi Nagy Gábor a kollégiumi gyűjtemény több „diák-irodalmi" termékének népi kapcsolatait tanulságosan tárgyalja. így pl. a csökmői sárkányhúzásnak, a néprajzi irodalomból is jól ismert históriáját, Hat­vani professzor boszorkányos cselekedeteit, amelyek nyomán kitűnik, hogy a kol­légiumi diák-irodalom közvetítő szerepet játszott a műköltészet és a népköltészet között. 1 A diák-költészet, diákirodalom hatását a népköltészetre és fordítva már több kutató megállapította. A „magas-kultúra" alászállásában kétségtelenül je­lentős szerepe volt a nép és a magasabb kultúrkörök között mintegy szellemi hi­dat is alkotó diákoknak, tanítóknak, papoknak. Ortutay Gyula többször hangsú­lyozta a diákok, tanítók (kántorok) fontos tevékenységét a paraszti kultúra ala­kításában: „Részesei voltak a szájhagyományokon át formálódó paraszti, közös­ségi, névtelen alkotók megteremtette kultúrának." 2 A Mennyből jött levél a nép közé minden bizonnyal a felvilágosult szellemű diákok, kántorok révén került. Mielőtt részletesebben szólnánk róla, bemutatjuk azt a változatot, amelyet egy konyári (Hajdú-Bihar m.) parasztember kéziratos könyve őriz. 3 383

Next

/
Thumbnails
Contents