A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Adatközlések - Béres András: Utcai árusok, vándorköszörűsök

soni köszörűs biciklire szerelt köszörűvel dolgozik, s a leállított kerékpár pedáljával másik láncról hajtja a követ forgató pinglivasat. A mesterség elsajátítása nem szerződtetéses formában történt. Arra a kérdésre, hogy hogyan és hol tanult, Tokaji András a következőt válaszolta: „így gyakoroltunk egyik a másiktul. Én Czine Bálinttól tanultam. Az is vándor slajferes vót. Hozzácsatolódtam és jártunk faluról falura. Kéremszépen átal gyakoroltam áztat, hogy ű hogy működik evvel a géppel. Én is úgy kértem ki az ipart, hogy gyakorlatom legyen, hogy meg tudjam csinálni." Egyikük 1953 óta, másikuk 1939 óta, tehát közel 30 éve gyakorolja mesterségét, s nem is egészen fiatal korukban tértek át egyéb alkalmi munkáról erre a foglalkozásra. A tanítómester egyszerűen szerződtette a jelentkezőt: „Gyere oszt toljad ezt a köszörűt, oszt te is gyakorold, megnízzük, hogy van-i kezed hozzá." S mikor már gyakorlottabb volt, a tolás mellett maga dolgozott, fele keresetet kapta. Így ment tovább a mesterség, vagy hívott, vagy önként jelentkező segítség gyakorolta átal. Korábban földműves munkával foglalkoztak. „Azelőtt földműves munkábul éltem. Mentem napszámra. Aztán arra gondoltam rá magamat, hogy ez a Czine Bálint földműves volt, itt lakott Debrecenbe. Oszt én is bekötöztem Sámsonbul. Innen mentem aratni, kapálni harmadába, meg mindent csináltam, ami jött. Akkor azt mondta, gyere toljad a targoncát hátha könnyebben ílnél. A családodat felnevelnéd. Elmentem aratni, kapálni, akkor onnét megfogtam a targoncát, elmentünk dógozni falura. így gyakoroltam bele magamat ebbe a köszörűsségbe. A gazdám felit ide adta amit keresett. Míg át nem gyakoroltam és ki nem fizettem az ipart, addig nekem nem vót gépem." Gyakorta megtörtént, hogy egy-másfél hétig odajárkáltak. Ha útközben vásár esett, a vásárt is letartották. Általában gyalog jártak. „Ezelőtt nem is vót az, hogy még majd vonattal megyünk, csak ez vót felszokva az öregsígtül fogvást, hogy toltuk, csak toltuk. Közel vót Hajdúhadház (20 km), még oda se vonatoztunk, hanem oda is, vissza is toltuk" Hajdú-Bihar és Szabolcs megye a debreceni slajferesek munkaterülete volt. Egy-egy köszörűs megszokott útvonalat járt be egyszerre. Ez volt egy kör vagy túr. Területét mindegyik járásokra, ún. túrokra osztotta fel és rendszeresen látogatták végig. 1. túr: Debrecen, Hajdúhadház, Téglás, Geszteréd, Balkány, Nyíradony, Szakoly, Nyírlugos, Nyírbéltek, Nyírmihálydi, Nyírbátor, Penészlek, Nyírábrány, Vámospércs, Debrecen. Kéthetes út. 2. túr: Debrecen, Mikepércs, Sáránd, Derecske, Konyár, Esztár, Pocsaj, Újléta, Kókad, Álmosd, Bagamér, Debrecen. Kéthetes túr. 3. túr: Debrecen, Hajdúszoboszló, Kába, Tetétlen, Báránd, Hajdúszovát, Debrecen. 10 napos túr. 4. túr: Debrecen, Balmazújváros, Debrecen. Egyhetes túr. 5. túr: Debrecen, Józsa, Haj dúszentgyörgy, Hajdúböszörmény, Debrecen. Egyhetes túr. Ez volt a munkaterület, melyen megtörtént, hogy más köszörűsökkel is összetalálkoztak. Üdvözölték egymást: „Szerbusz komám, merrül jöttél?" Megbeszélték, ki merre járt. Úgy sohasem mentek, hogy a másik útvonalát érintsék, mert az kölcsönös munkaterület megsértést jelentett volna. A műköszörűs mesterség terjedésével kevesebb lett a kereslet, erősen megcsappant a mozgóköszörűsök száma. Kevés a kereset, amelyet nagyon jól világít meg Tokaji László hajdúsámsoni slajferes néhány mondata: „Mer én lementem a multkorokba is, hét kössígen keresztülmentem, kéremszípen harminc forintot hoztam haza. De nem ennyi vót az egísz. Ami nekem kellett azt megittam, 374