A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Tóth Endre: Oláh Gábor utolsó évei

dalmi folyóiratokban és debreceni lapokban évfordulók s a költő könyveinek megjelenése alkalmával számos méltató cikk, emlékezés és recenzió látott napvilágot. A Magyar Rádió a 80. születésnap alkalmával önálló műsorszámot sugárzott s más alkalmakkor is hangzottak el a költő művei, illetve a róla szóló előadások. Mindez azonban még a legszerényyebb mércével mérve is hallatlanul kevés. Oláh Gábor irodalomtörténeti értékének és helyének tárgyilagos megállapítása és kijelölése a mai napig sem történt meg. Nem lehet kibúvó és elriasztó körülmény az író szinte áttekinthetetlen bőségű munkássága, s az egyes korszakaiban s néhány művében kimutatható, tagadhatatlanul retrográd eszmei magatartás sem. Oláhnál a plebejus indulás szép kezdeteire az évek során rárakódott egy zavaros, eklektikus világnézet — részint az író énkultusza és társtalansága, részint az erős Kant—Schopenhauer—Nietsche-hatás következtében. S maga a korszak, amelyben élt, őt is, mint sok más kitűnő művészt elnyomorította s olykor a haladás ellenségeivel állította közös zászlók alá. Igazat kell adnunk azoknak, akik azt mondják: Oláh nem ismerte fel a társadalmi fejlődés útját s osztályától elidegenedve, a szociális problémák helyett inkább az esztétizálás, a fantasztikum s olykor az erotikum világába menekült, de az is igaz, hogy az urak Magyarországával nem pendült egy húron. Az uralkodó osztály sohasem fogadta be, mindig gyanús, felforgató, lázadó és lázító elemnek tartotta. Bizonyítják ezt azok a hajszák és perek, amelyeket hol nemzetgyalázás, hol a társadalmi rend elleni igazgatás, hol kormányzósértés címén indítottak ellene. Magatartása haladó és pozitív vonásai közé kell sorolnunk klérusellenességét, Habsburg-gyűlöletét, a technikai vívmányok (repülés, távolba látás, film) iránti csodálatát, s nem utolsósorban stílusa demokratizmusát, nyelve közvetlenségét. A szocialista irodalomtudomány feladata és kötelessége, hogy a marxizmus— leninizmus eszmei bázisáról, a mi szemszögünkből ítélve, külön válassza a múlt örökségéből a megőrzendő, haladó hagyományt. A mi kritikai irodalmunk is megkezdte az olyan vitatott életművek elfogulatlan, személyes érdekektől és szenvedélyektől mentes felmérését és méltó helyre állítását, mint pl. a Gárdonyié, a Molnár Ferencé, a Kosztolányié, az Ignotusé, vagy a Kassáké. Oláh Gábor szellemi hagyatékát is pontos mérlegre kell tennünk s jól kiválogatott munkáinak kiadásával, részletes életrajza megírásával helyet és levegőt kell biztosítanunk az életében oly sokat mellőzött költő legjava műveinek. JEGYZETEK 1 Debreceni Déri Múzeum. Irodalmi adattár. Oláh Gábor naplója. V. kötet 2.1. (A továbbiakban: DM. O. G. Napló.) 2 Budapesti Szemle 1938 február. 169—172. 3 DM. O. G. Napló. V. k. 89. 4 Pl Móricz Zsigmond, aki ez év júl. 26-án Hévizén kelt levelében invitálja barátját: üljön vonatra rögtön s jöjjön utána Hévízre. „Jó, olcsó kis fürdő s egészséges emberben még nem tett kárt. Aki beteg, annak meg úgyis mindegy, mi gyógyítja, s hol," — írja öreges humorral. (Móricz Zsigmond Levelei, II. k. 307. S. a. rendezte: F. Csanak Dóra. Akadémiai Kiadó, Bp., 1963.) 5 DM. O. G. Napló V. k. 14. 6 Pap Károly Emlékkönyv (Szerk.: Péterffy László. Debrecen, 1939.) 334—348. és O.G. Válogatott költeményei c. kötetben (Debrecen, 1957. Alföldi Magvető kiadása.) 297—316. 7 Gabriele D'Annunzio művei közül — Ternay Kálmán közreműködésével — az Alcyone с. verseskötetét is lefordítja, mely Jégmadár címen könyvalakban is megjelent Triesztben. 298