A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Tóth Endre: Oláh Gábor utolsó évei

késség kedvéért a jegyzetek között leközöljük a költő által összeállított, 31 kötetre tervezett kéziratban levő mű listáját.

12 Irodalmi nézeteit fiatalkora óta a versekkel párhuzamosan írott tanulmányaiban, írói arcképeiben sokszor kifejtette. Érdemes azonban megvizsgálnunk, hogyan vélekedik bizalmas, nem a nyilvánosságnak szánt naplójában egyes írókról, klasszikusokról és kortársakról. A Petőfi Társaságtól —melynek 1910 óta választott, örökös tagja volt, 1938 májusában felszólítást kapott, hogy a százados Kölcsey-emlékünnepélyen olvasson fel a Himnusz költőjéről. Eleinte foglalkoztatja a gondolat, átnézi Kölcsey minden jelentősebb munkáját. A prózája jobban érdekli, ezt tartja értékesebbnek, de erről nem akar írni, mert a jó öreg Budapesti Szemlében éppen akkor folyik Kornis Gyula konzervatív-nacionalista szemléletű tanulmánya. A megbízatást visszaadja, de a naplóban megörökíti Kölcseyről kialakult véleményét: „A verseiről pedig alig tudtam volna valami kézzelfoghatót mondani. Olyan levegőtlen költő ez a félszemű hős, nem magyar lélek, a rímek korlátai közt mintha német visszhangot énekelne magyarul. A Zrínyi két dala, a Vanitatum vanitas és a Himnusz szinte ráhibázott véletlenköltemény. .. Semmi helyi szín, semmi életíz, semmi egyéniség. Ennél még Bajza is keményebb legény. Gondolkozó agyvelő a Kölcseyé, neki csakugyan van mondanivalója. De mi a Himnusz örök értékű költőjét keressük benne — s bizony itt csalódunk. .. Nem mindig a legnagyobb költők a legnépszerűbbek és legszerencsésebbek. Már Petőfi csak valaki, mégsem ő a nemzet lelkének, hogy úgy mondjam hivatalos kifejezője. Pedig be szép A hazáról írt verse: óh, nagy volt hajdan a magyar.. . Persze, egy nemzetnek a jövőt kell hinnie, nemcsak a múlton andalognia. Summa summarum: nehéz a Kölcsey költői nagyságát elhinni és elhitetni."

13 Nem érdektelen az sem, hogyan vélekedik a vele együtt induló, de eredményeiben, sikereiben sokkal magasabbra jutó kortársáról, a mellette egyedül és tényleg a sírig kitartó barátjáról: „Móricz Zsigmond 60 éves. Megjelent a képe a Pesti Napló vasárnapi mellékletében. Elképedek. Egy öreg, ráncos, ősz paraszt áll a búzában, kaszájára nyugtatva kifeszült jobb karját. Mi a macska! 60 éves? Már? Hiszen csak tegnap járt itt nálam és kusztonozott, heccelt mosolygós ábrázattal: Gyere Gábor a Nyugathoz, mindenről és mindenkiről megírhatsz akármit.... Hanem a Zsiga szobra kész. Az a póz, az a milieu, ahogy ott a képen áll, kaszásán, egy ingben, búza között — elsőrendű. Figyelmeztetem a jövő magyar szobrászait: ha Móricznak a szobrát meg akarják faragni: ez az egyetlen és legjobb modell hozzá."

14 Nagyon meglepte Kodolányi János akkor megjelent történelmi tárgyú nagy regénye, A vas fiai. Dicséri az író jó emberlátását, eleven leírásait, összehasonlítja Móriczcal s úgy vélekedik, hogy Kodolányinak nagyobb a nyelvkészsége, de szegényebb a lélektana, nem tudja alakjait fejleszteni. Ellenben dicséri Kodolányinak azt a megérzését, hogy a tatárjárás korának magyar történetét a legalsó néprétegből indítja el. Ez egybevág az ő plebejus szemléletével, hiszen ő is a legmélyebb néprétegből származott, Debrecenben, a XIX. század végén.

15 1938 őszén több levelet vált Küényi Irmával, a Juhász Gyula hagyatékának hűséges sáfárjával, aki több, általa addig nem ismert s vele foglalkozó cikket küld el neki másolatban. Oláh nagyon megörül a küldeménynek s hangoztatja: mindig sokra becsülte halott barátját s kéri a hű titkárt, ne lankadjon a Juhászra vonatkozó adatok és relikviák gyűjtése közben, mert a legnemesebb missziót teljesíti. A két költő egymáshoz való viszonyát és egymásról való vélekedését a nemrégen közreadott levelezésük híven tükrözi.

16 280