A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Menyhárt József: Domanovszky György sgrafittoi Debrecenben

Formai szempontból döntő szerepet játszik a művet keretező épülettel való szerves kapcsolat igénye. A modern architektúra síkszerű ábrázolási módot követel a művésztől. A modern épületen illetve épületben domináló horizontális és vertikális élek határozzák meg azt is, hogy a falkép, a freskó és így a sgraffito is értelmi konstrukciót kövessen. — „A XX. század architektúrája síkokkal és tömbökkel igyekszik a belső tereket határolni, a külső világból az embernek szükséges térfogatot kihasítani, mértani alapformák szellemes variálása biztosít esztétikai egységet az építészeti alkotásnak. A síkok térbeli mozgásához kell igazodnia a falképnek is, s így kell időszerű tartalmat kifejeznie. A falképnek monumentális jellegűnek kell lenni. Tartalmát és formáját az egyszerűség, az áttekinthetőség kell jellemezze" — vallja maga Domanovszky is. A debreceni új várócsarnok két hatalmas sgraffitojának kompozícióját Domanovszky Endre biztos kézzel alakította ki. A kompozíciós egység, a formai rend, a felület harmonikus és ritmikus beosztása adja a művek murális erejét. Domanovszky nagyszerű művészi tudása és intuitív érzése meg tudta választani azokat a színeket, amelyek egyrészt még kellemesebbé teszik a kupolacsarnok meleg színhatását, de egyben önálló létet biztosítanak a sgraffitoknak, másrészt kiválón megfelelnek a monumentális feladat gazdag megoldásának. Az alsó réteg fekete, amely a kompozíciók felületeire feltörve erőteljesen vesz részt a formakialakításban és hangsúlyát adja az ábrázolásnak. Az alsó fekete rétegre egy tompazöld és egy meleg középszürke réteget vitt a művész. A legfelső réteg világosszürkés színű, majdnem fehér. A tompazöld és szürke szín a sgraffitok egész felületén összefogó szerepűek. Általuk valósul meg a fehér és fekete foltok nagyszerű, dinamikus kifejező ritmusa. A sgraffitok mellékelt sematikus vázlatainak segítségével szeretnénk érzékeltetni a kompozíciók nagyszerű szerkezetét, amely lényegre törően szigorú és a nagyvonalú fogalmazás nyugalmát, illetve lendületét, amely a mondanivalót szolgálja. A kupolacsarnok keleti falfelületén, tehát az érkezésicsarnok átjárója felett levő sgraffito vásári jelenetet ábrázol. A műfaj jellegéből következően a figurák és tárgyak illúzionisztikus térben, két mozgalmasan kapcsolódó sorban vannak elhelyezve. Az alsó sorban kosarak és korsók mellett álldogáló, kevés mozgással tevékenykedő, bő szoknyás, kendős fejű asszonyok csoportja, egyetlen férfi alakkal. Az alsó sorhoz kapcsolódó felső sorban szekerek, kordék mellett tevő-vevő asszonyok. A bő szoknyák geometrikus formáit és a testek tömbszerű megfogalmazását a karok és a lábak finom ritmusa bontja meg. Az egész kompozícióra azonban a határozott stabilitás, szinte időtlen nyugalom, nagyszerűen szerkesztett zártság a jellemző. A zártságot biztosítja alól a korsók, kosarak sora, de főleg a két határozott horizontális fekete folt, — fent pedig két szekér erőteljes oldalának szerkezeti, világos vízszintes vonala. Mindkét szélen az egymás fölé helyezett asszonyoknak befelé fordított figurái zárják le a kompozíciót. A már említett kompozíciós nyugalmat, stabilitást nagyszerűen szolgálja a kép közepén vertikálisan végigfutó világosabb foltok egysége, amelyet balról és jobbról vertikálisan összefüggő fekete foltok fognak közre. Ezeknek a fekete foltoknak a vertikális ritm usa, függőleges hangsúlya adja a hatalmas kompozíció nagyszerű nyugalmát. A baloldali vertikális hangsúly fent a kordé kerekének fekete szegmentjével indul, majd folytatódik a kerék körül álló három asszony ruházatának egymáshoz kapcsolódó fekete foltjaival, amely az alsó részben súlyos folttá szélesedik és szalagokkal kapcsolva legalul széles, vízszintes csíkban határozott foltban zárul. A jobboldali függőleges hangsúly egy háttal álló asszony fekete ruházatával, de főleg a fején tartott nagy kosárral és a tőle jobbra levő figura sötét foltjaival indul. Az egymáshoz kap271