A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Ferenczi Imre: A török küzdelmek emléke a Hajdú-Bihar mondahagyományában

rákba, asszerint, hogy melyik ellenség elől kellett menekülniük. A monda szerint Böszörmény Kálióval (a böszörményi hajdúk első állandó lakhelyével) alagúttal volt összekötve." Kincs-mondák.

5i A pocsaji várhoz fűződő adatok: 1. „Azt hallottam, hogy a pocsaji várbúi — Oláhtúl hallottam, Pocsajba lakik — tizenkét tündérlány jár ki a várbúi. Minden hét évbe kijönnek a tündérek. Egy lovashuszár is kijön velük, csupa arany mindene. Rengeteg kincs van csomóba a török időbűi. Ottan rejtették el a sok rablást."

55 2. „Vót egy kondáslegíny. Ott legeltetett a kismarjai ódaion a faluvígen. Es hogy ott a dombon megállott, a váron állt, mert el vót temetve, könyökölt a botján. A bot meg lesíllyedt. Azt mondja a kondáslegíny: — Na, mi van itt ? Ott kereste tovább osztán, bontogatta. Úgyannyira bontogatta a bottal, hogy meg is lelte a kíminyt. így osztán ű mingyán jelentette ezt a kössígnek. így osztán a kössíg mingyán összeszedelőzködtek ásóval, lapáttal, kapákkal, úgy húzták le a fődet rúla. És így tanálták meg a kincset. Belül osztán benyitogatták az ajtókat, hát üresek vótaka szobák, csak kegyetlen szípek vótak. Ástak tovább. Ott vót a nagy kamra. Setítbe nem láttak, felbuktak a hordókba. Minden tele arannyal. Rá vót írva török-hagyomány. Oszt elnevezték a várat török-hagyománynak."

56 3. „Kiskondás legíny hogy lelte meg a török kincset" címmel mondotta el egyik mesélőm

57

: „Eccer vót egy szegíny asszony. Annak vót egy tizenötéves gyereke. A gyerek falusi kondás lett. Mint szokás szerint reggel kihajtotta, este meg hazahajtotta a csűrhét. Majd eccer a csürhe közt vót egy koca. Azt mindig lisztesnek találta. De hogy hova járt, nem tudta, csak mindig elcsavargott. — Hun járkálhat ez a koca a lisztbe ? Mán csak utánanízek! Hát elment a koca után, amerre ment, arra ment ű is. Hát eccer mit lát! Ki van nyilva egy ajtó, szóval a várnak az ajtaja, a pinceajtó. A koca bement oda. A sarokba vót a liszt, azt majszolta, azt ette. Bement ű is utána. Látta, hogy egy ősz ember ott ül a hordó tetejin. Egy nagy tajtikpípa a szájába. Hát látja, hogy ott van három kád tele ötforintos tallérokkal, aranyakkal. Vót a fiúnak egy nagy kalapja, teliszedte, avval kigyött. Nem messzire vót egy nagy tó, egy víz. Akkor elkezdte a legíny hajingálni a pízt a tóba. Ű ezzel örült és élvezte azt, hogy ő górálta a pízt. Akkor megint visszament. Megint szedett egy kalappal. Csakhogy azt is elgórálta. Akkor megint visszament. Megszólalt egy öreg ember: — Kedves fiam! Még eccer jöhecc, de többször nem! Szóval mán háromszor vót. Negyedikszer is csak ment. Mán mikor félig szedte a kalapját, becsapódott az ajtó. Ott is maradt a kiskutyájával. Nahát a disznók, az egyik erre, a másik arra! Eljött az este. A disznók maguk gyöttek haza. Az annya meg várja a gyereket, de sehun sincsen a gyerek. - Én istenem! Máskor mán itthun vót ilyenkor ez a gyerek, most hún van? Lehet, hogy tanált valami cimborát és avval beszílget. Avval az asszony elment a szomszídba. — Szomszéd asszony! Nem látta az én fiamat ? — Láttam én reggel, de azóta én se láttam. Csakhogy sorrúl sorra ment a házakho', kérdezte mindenkitűl. De nem tudta megmondani senki se, hogy hun a gyerek. Avval visszament a kössígházho', jelentette a bírónak, meg a jegyzőnek, hogy hun van az ű gyereke, elveszett valahun. — Hát hogy nem gyűtt haza!? — kérdezte a bíró» meg a jegyző. — Hát akkor nem kérdezném, ha tudnám, hún van. — Hát annak utána kéne nízni, hogy hun lehet. Na mingyán a bíró felhítt egypár embert, összeszedelőzködtek legalább vagy huszonhatan. Ott, ahun legeltetett a vár körül a gyerek, ott kerestík azon a ríszen. Elment az idesannya is, az is kereste. így gondolta — hátha valami fészekír' felmászott a fára, oszt leesett, oszt meghalt. Belenízett a kútba, mert hátha húzott 248