A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Gazdapusztai Gyula: Réz- és középkori telep és temető Tégláson

séges, hogy volt egy harmadik, 0,6 m-nél magasabb szint is, de ezt a szántás során az eke elpusztította. A temető alsó időhatárát az S-végű bronz haj karika és a rosszezüst karperec, a felsőt pedig egy a feltárások közeléből szórványként előkerült bronzcsatt (VII. tábla 1.) jelzi. Ez utóbbinak sem formája, sem pedig díszítése nem illeszthető be Árpád-kori temetőink leletanyagának rendjébe. A csatt igen jó állapotban van, oldalai félkörívben meghajlított tagokból állnak, amelyeket henger alakú pontdíszes összekötő rész kapcsol egybe. A tárgy a XIII.—

XIV. szd-nál későbbi lehet, de összehasonlító anyag híjján pontosabb datálását nem lenne megalapozott megkísérelnünk. A téglási Árpád-kori temető főbb jellegzetességeit az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. a sírgödrök alakjára vonatkozóan a laza homoktalaj nem nyújtott semmiféle támpontot. Ehhez járult még, hogy a gyakori szántás és egyéb újabbkori bolygatások a talajt annyira felforgatták, hogy a sírokat legtöbbször csak a csontvázak előbukkanásakor vettük észre. 2. uralkodó tájolási iránynak a Ny—K-et kell tekintenünk. Az ettől való eltérés az esetek többségében jelentéktelen volt. Néhány estben az eltérés foka elérte a DK—ÉNy-i irányt. Áz arc általában K-nek nézett. Törvényszerűnek mondható a karok és a lábak nyújtott helyzete is. Kivételt a 4/b, 7., 10., és 17. sírok képeztek. A 4/b és a 10. sírokban a karokat befelé a medence irányába hajlították, a 7. sír csontvázának a karja kifelé fordult, míg a 17. sírban a jobb kart a medencében találtuk meg. 3. általános ritus az egyes temetkezés volt. Két csontvázat a 4/a—b, a 24. és a 33. sírokban találtunk. A 4. és 33. sírokban gyermek és felnőtt csontvázak voltak együtt míg a 24.-ben két felnőtt maradványait találtuk meg. Még sírokban is, talán csak a 33. kivételével, nagyobb biztonsággal beszélhetünk utántemetkezésről, mint kettős temetkezésről. Hasonló rátemetkezés volt az 1 — 1/c, 2—2/a, 16., 17.,18., 19., 25.,26., 36.—36/asírokban.Koporsójelenlétéreutalónyomokataz ásatás során nem találtunk. Meg kell azonban említenünk, hogy a feltárást megelőző terepbejárás alkalmával előkerült jónéhány kovácsoltvas szög is, amelyeket koporsószögnek is tarthatunk. Nem tűnik könnyű feladatnak annak megállapítása sem, hogy mennyi lehetett a temető általunk feltárt részébe temetett halottak száma. A feltárt és önálló számmal ellátott 41 sír a tényleges számot nem tükrözi, hiszen a rátemet kezések esetében nemegyszer alkalmaztuk az a, a—

с kiegészítő jelzést. Ezeket is figyelembe véve a számot legalább 50-re lehet növelnünk. A másodlagos temetkezéssel eltemetett, pontosabban szólva visszatemetett halottak száma, csak a koponyaleleteket alapul véve is, legalább újabb 50-el gyarapíthatja az eddigi mennyiséget. így tehát nem tűnik túlzásnak, ha a feltárt temetőrészbe eltemetett halottak számát kb. 100—120-ra becsüljük. Úgy látszik, hogy a területen már a templom felépítése előtt is volt temető. Ezt az alapárokba feltárt, valamint az alapárok mellett talált 9. sírszámmal ellátott gondosan visszatemetett maradványok látszanak igazolni. Kétségtelen, hogy ez utóbbit nem újabb sír ásása során bolygatták meg, hiszen a körülötte feltárt területről további sírok nem kerültek elő. A középkori falu, a templom és a körülötte levő temető datálásában úgy gondoljuk, nem tévedünk nagyot, ha azt a XI. sz. végétől a XIV. szd.-ig terjedő időre, azaz az Árpád korra keltezzük. A szűkös leletanyag, az egy díszes bronz122